Rájöttem.. képzelgö, fantaszta, enyhén skizofrén madár vagyok Borneó szigetén, aki most azt hiszi, hogy tizenéves lány egy istenhátamögötti, szürke vidéken. Hessss, madár, térj észhez..

Kicsit még tollászkodik; megigéri, hogy jövöben tovább képzelödik, majd felröppen.

 

– szárnycsapkodás, elsuhanás (egy új év felé) – 

 

Bárcsak madár lehetnék. Vagy felhö. Vagy szél. Vagy egyszerüen kifeküdnék most egy hegycsúcson, mindenröl és mindenkiröl megfeledkezve, s csendesen beleolvadnék a természetbe.

Virág most valahogy megérezte, hogy Pillangó itthon van. Itt köröz nem is olyan messze, de rá nem szállna. Most még kicsit fáj a virágnak, de közel sem annyira, mint egy éve. Végülis, a virág már megszokta. Megedzödött. Ne légy már úgy meglepve.. Növénypszichológia.

Legalább ötvenszer annyit gondolok a halálra, mint azt egy átlagos korombeli szokta, azt hiszem, és ez nekem hosszútávon nagyon nem tesz jót, azt is hiszem. De már rég. Csupán most vettem a bátorságot, hogy ki is írjam. Beszélni nem szoktam róla, de ha szó is esne róla, igyekszem valahogy kikerülni a témát. Rosszabb esetben a társaságot. Talán ha beszélnék róla..könnyebb lenne. De így csak lappang bennem az elmúlás gondolata, ott motoszkál minden mozdulatomban, emlékekben, az álmokban. S gyenge pillanataimban bizony rámtör az úgysincs-ennek-az-egésznek-semmi-értelme hangulat.. Nemjó..

A szétrobbant lufi mindig tisztán látja a világot. Cafatokban heverve a földön, egyszerre mindent megért, felfog, belát. És már az sem számít, hogy piros volt..

nahháááát! ma itt járt az Angyal! karácsonyfát cipelt a hátán, aztán kért valami éleset, hogy elvágja a zsinórt, szépen belefaragta a talpába (mármint a fát:)) majd együtt csodáltuk ahogyan csillog-villog a szobában.

De miért ez a változás? Régen ezt titokban intézte el. Úgy, hogy valamilyen úton módon sosem voltam itthon.

s ma megtudtam, milyen, ha a suliban ütöm ki magam azaz üt ki engem a forralt bor, s milyen eufórikus állapotban vitáznii a kapussal arról, hogy hol van a kijárat.

 

ezt igazából nem is akartam beírni, többször töröltem. ha mégis elolvastad az csak a véletlen müve lehet.

Részlet egy levélböl:

..köszönet minden egyes pillanatért, amit együtt tölthettem veled. Köszönöm a meghitt perceket, a szeretetet amivel minden évben elárasztottál. Sok szép ünnep van már mögöttünk, igazán kellemes volt veled, veletek a Karácsony. Minden évben. Kiváltképp, amikor együtt volt a családod. Hidd el nekem, attól lesz igazi az ünnep. És bármit megadnék, ha idén is együtt ünnepelhetnénk, de ez sajnos lehetetlen. Utolsó találkozásunkkor már mindketten éreztük, hogy kapcsolatunk hanyatlóban van. Hogy valami szép hamarosan véget ér.  Most ne keresgéld magadban a hibát, kérlek. Mert a hiba nem benned van, mégcsak nem is bennem.. S talán nincs is hiba. Talán ez a normális. Talán. Most szép csendben elválunk. No de ne keseregj! Nem felejtelek el. Minden évben belopózok majd a szivedbe, kicsit átmelegítem, kicsit elringatom, eszedbe juttatok elmúlt perceket, s egy elfolyt könnycseppedben kicsit ismét rátalálok a régi Katára.

Áldott Ünnepeket kíván barátod:
A Karácsonyi Hangulat.