JÓ egyedül sétálni. talán emögött is hatalmas egoizmus húzódik meg, mint a hipochondria mögött, kitudja. de szeretem. amúgy meg mostanában jól.

azt hiszem megtaláltam poros kisvárosom legszomorúbb látványosságát..
a helyi focipálya mellett.
s még ne legyen az ember klausztrofóbiás.

Feladat: Adj címet neki. A legjobbakat díjazom.

többé nem akarok két emberként gondolkodni.. nem akarok minden kanyarban a másik irányba nézni, nem akarok semmit se magasabbról figyelni. nem akarom többé felülvizsgálni magam, semmilyen tekintetben, nem leszek púp a saját hátamon. elvegyülök.beolvadok. egyemberként élek meg minden egyes pillanatot, és azt maximálisan. és mindig csak előre nézek, mint a lovak. ha úgy hozza a pillanat, hát nyerítve. vágtatva, vagy esetleg rúgva, előzetes és utólagos lelkifurdalások nélkül.
és nem akarom többé megfejteni az univerzum titkait. fejtsen meg ő engem.

Kánikula, vagy lerekedt nyomasztó meleg. A főhős hazafele tart, mind olyan helyeket érintve poros kisvárosában, ahol valami kellemes történt vele. így, kellemes érzésekkel elvegyülve, pillantja meg a színház hátsó, kitárt ajtaját, s miről eszébe jut egy kedves tanítója, aki ma igazoltan hiányzott. forever autumnt dúdolva halad el az ajtó előtt, még gyanútlanul. két kanyar után meglepetten észleli, hogy valami nem stimmel, elkezdett esni az eső. szuper. most dúdoljak valami mást?-kérdi magában. dehogy, most a süss fel napon kivül semmi jó nem jut eszébe, s mivel az már lejárt lemez, inkább hagyja emezt futni.. pár méter után ő maga is megiramodik, s még mindig forever ősszel a még hál’Istennek nem ősz fejében, szalad egész hazáig. lépcsőházba beérve odakint eláll az eső, történet főhőse megázott haját megrázza, aki pedig mindezt nem hiszi, járjon utána(m).

így estére román irodalommal betelve azt mélységesen gyûlölve közben egészségügyi oldalakat keresgélve arra gondolok, mennyivel könnyebb lenne ha nem élnék állandó hipochondriás szorongásban.