Negyven kilómétert szaladtam, többnyire hosszú hidakon. Perzsaszőnyeges, vitrines, napfényes előszoba, szakálas ember ül háttal nekem és beszélget valami nagyon fura, érthetetlen nyelven. Egy nő jön hozzám: -Gyere, mutatom az utat. Lépcsőkön megyünk fel, fehér, magas, de nagyon keskeny vasajtón át egy sárga szobában találom magam. Itt: semmi. Csak még több magas keskeny ajtó, és én kezdem szégyellni magam, mert nem tudom, melyiken kell tovább mennem. A nő kísér tovább. Újból egy sárgára meszelt szoba, újból a keskeny ajtók, újból a választás. Ez így megy kb tíz ilyen citromsárga szobán át, amelyeknek a méretük csökken, az ajtók száma meg nő. Visszaérünk az előszobába, a nő eltűnik. Én, mintha ez lenne a dolgom, ismét megteszem ezt az utat, most már egyedül. Rossz ajtókat is kinyitok, ami mögött csak fal van, de végül visszaérek az előszobába, ahol még midnig idegen nyelven beszélget ugyanaz a szakállas öreg. A huszadik körben már sikerül csak a “jó” ajtókat megnyitni. Visszaérve az előszobába, látom, hogy az öreg még mindig háttal ül nekem, még mindig idegen nyelven és ráadásul egyedül beszélget. Kijövök a házból. Halszag, nem messze kikötő. Lakodalmas menetben találom magam, de ami nem tart sokáig, a vendégek megunják és mindenki hazamegy. Én is elindulok. A járdán görkorival jön szembe a barátom, de el is megy mellettem, nem ismer fel. Ismét ugyanabban a pózban ébredek, ahogyan elaludtam, és a fáj a fejem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s