Cukros fánkot majszolva a helyi szentrál parkban, Örs barátommal ma azon kaptuk magunkat, hogy csendben mellénk lopózkodott a Múlt. Mint egy szakállas öreg bácsi, aki szereti játszani az unottat, aki már az égvilágon mindent tud, kis fölénnyel elegyítve, mint akinek már elege lett az emberekből; de aki igazából élvezi, ha mesélhet, és csak arra vár, hogy valaki a régi történetekről faggassa. Tőlünk pedig megkapta… Kényelembe helyezte magát, majd szépen csengő hangján mesélni kezdte, milyen szép is volt fiatal korában…
Mint egyik volt tanárunk, akinél "véletlenül" mindig voltak fiatalkori fényképek a táskában: elővette az elmúlt négy év best of albumát, és minden képhez hosszú magyarázatot fűzve, lassan forgatni kezdte… A közel 4 óra alatt hol megnevettetett, hol megrígatott, és végül bátorító szemekkel, megnyugtatólag mutatta, hogy hátul bizony sok üres lap van még… Talán ezért, az arra járó Jövőt pofátlanul le is tegeztük, mire az kimérten, tisztes távolságot tartva visszaszólt:
-Pardon?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s