Valami nagyon hiányzik ebből az új életből. Talán pont én. Nem kapom a helyem, elvesztettem minden humoromat,
a reggeli "fasz kivan mindennel" hangulat legtöbbször végigkíséri az egész napomat, bónuszként pedig: elkezdett hullani a hajam.

Visszautam Kolozsvárra? kezdő egyetemista (lúzer) módjára vettem jegyet, ami, na mégis hová szólt? öt frissen leszerelt román katona közé.. hát ja, repestem az örömtől. Ideszól jegyem, de nem itt a helyem alapon fogtam a pakkomat és átvágódtam a szomszéd fülkébe, ahol kedves voltosztálytársam vállán jót aludtam egész kolozsvárig. Éjjel 3kor nagy nehezen kaptam taxit, hatvanezerért haza is vitt, 4kor kb elaludtam, 8tól kurzus egy idegbeteg romántanárnővel, aztán egy angolóra, aztán egy időintervallum amiről sokat nem tudok elmondani mert átaludtam, aztán eljöttem voltosztálytársamékhoz ahol épp igen jó a hangulat, és úgy gondoltam ha már megvan a lehetőség, megörökitem pár szóban ezt a napot.

Hazajöttem egyet. Pontosabban kettőt, mert az elmúlt hétvégén is
hazahúzott a szívem. Kellettek a szüleim, a szobám, az ágyam, kellett lássam a város fényeit(?) este, és hogy a régi iskolám még mindig a helyén van..
Az első hetem szar volt. Nem könnyű két idegen nyelvet egy harmadik idegen nyelven tanulni. Igazság szerint mifelénk egy egyetemista már anyanyelvi szinten kellene tudjon románul. Én mégsem tudtam fülhallgatót venni, sem két lágytojást kérni.. vagy: nem tudtam anyanyelvi szinten odamondani a német fonetika tanarnőnek, amikor azt állította, hogy Varga Katalin kommunista volt. Műveletlen. És egyetemi tanár. Na ennyit az ellentmondásokról.
Kezdem megszokni Kolozsvárt. Hogy zajos, és hogy a járdán pont annyira nehéz az előzés, mint taxival. Az egyetem épülete még mindig rideg és szokatlan, és még mindig el tudok tévedni benne, de a csoporttársaimat szeretem, mert felvidítanak.
A lakás nagyon jó, leszámítva, hogy lakik a szomszédban egy doamna ecaterina, vagy katalin néni, aki délután elmondja ugyanazt románul, amit délelőtt már elmondott magyarul. Miatta nem szabad zajongani, barátokat felhívni, bulizni. Nem mintha lenne kedvem hozzá mostanság. De fél 11kor csináltam egy teát, és másnap kijelentette, hogy éjjel ne főzzünk, mert nem tud aludni…
Van egy zongora a szobámban, azon játszom néha. Kotta nélkül eljátszottam már a Für Elise-t, a Minden ami szép volt-ot, a gyöngyhajú lányt. Igazából
még sosem láttam kottát zongorára. Mégis valahányszor ráteszem a kezem, valami szép jön ki belőle. Szilvia és Zsófi szerint nem, de nem érdekel. Van hozzá tehetségem, érzem. 🙂
Esténként lejárok az udvarra ugrókötelezni. És elég sokat eszek.
Ennyit dióhéjban az új életemről. Majd még írok, amikor lesz ott netem. Egyelőre csak a kísértés volt, hogy leírjam papírra, de eddig mindig sikerült leküzdeni valahogy.