Asszem egyik legnagyobb baj velem, hogy a végletek embere vagyok. Ez a tulajdonság aztán nem restell megmutatkozni szinte semmilyen téren. (múltkor még a széchenyi-téren is, borzasztó) Na de nem poén, blogomat nézegetve néha elmerengek, mit is gondolhat rólam egy idegen, aki randomszerűen kattintgat blogcímekre, oszt egyszercsak ide téved. Egyik bejegyzésemet mintha a felhők közül postoltam volna (jóna, túlzok, az RDS még nem jutott fel odáig), másikban mintha haldokolnék. Ha nem ismerném magamat, azt gondolnám, hogy ez a valaki itt vagy hantázik, vagy nagyonbeteg, merthogy nem lehet naponta száznyolcvan°-okat venni (ha így gondolod csúnya vagy, nem is írok naponta blogot).
De ez csak a blog. Mindennapjaimban is tetten érhető ez a végletesség, de erről már csak a beavatottak tudnak (s szenvednek is miatta rendesen, mwhaha ]>-)). Ott van például a tudásszomj. Egy hétig úgy érzem nem akarok tudni semmit a világról, mert minnél többet tudok annál szomorúbb vagyok (ezt ötödikben fogalmaztam meg szüleimnek, mire annyit mondtak: "nebutáskodj."). Utána pedig rámtör egy 24 órás kutatási láz, amikor egyszerre fogok neki négy regénynek (mer hirtelen mindegyik érdekel), megmég meg akarom fejteni a világ összes titkát és nem ártana tudni valamit az aztékok temetkezési szokásairól, és hogy kik lakták az Istenek városát Teotichuánt, érdekel hogy melyik madagaszkári bennszülött törzs tiszteli Benyovszki Móricot még mindig királyként, tudni kellene hogy hányban lett Sri Lanka holland gyarmat és hogy napjainkban mennyire férnek meg egymás mellett hinduizmus és buddhizmus Bali szigetén, közben pedig megakarok tanulni oroszul és tudni szeretném kik a legesélyesebbek jövő vasárnap az Oscarra. Na valami ilyensmi tört rám ma, mert egyszerre volt megnyitva az adevarul.ro, a transindex.ro és a bbc.com, közben pedig megtudtam hogy amit évek óta úgy mutogatnak moszkvai múzeumban mint Raszputyin nemiszerve az tulajdonképpen tengeri uborka (mekkora kibaxhhhxás), hogy a legenda, miszerint Nagy Katalin cárnő egy lóval való közösülés közben vesztette életét nem is igaz, mert a wc-n ülve halt meg, hogy jelenleg a világ legmagasabb nőszemélye egy kínai, éspedig 7,5 láb magas (én 5,9 vagyok s rám felnéznek azér..:-)) Ilyenkor szinte midnig levevődik polcról a Nagy valláskalauz (nagyon szeretem könyv), hinduizmusra nyílt ki, megtudtam hogy egy hindu szerzetes napi programja nem valami érdekfeszitő, ráadásul kötelező nekik hajnali 3:30kor kelni, valamint megtudtam, hogy az első krisnások tulajdonképpen az amerikai hippik voltak. Szóval csomó életbevágóan fontos információt vagyok képes egy ilyen nap alatt fejembe gyömöszölni, igen..
A tetőpont pedig: rátaláltam erre a bejelentésre, és eszembe jutott, hogy nyáron készítettem pár jó tábortüzes fotót, meg hát most is fotózhatok gyertyát, vagy mittudomén mit, egy próbát megér.. így telt fényképezéssel a délutánom másik fele. Csakhogy hamarosan másik, sokáig elveszettnek hitt tulajdonságom bújt elő (sokszor télleg úgy eltűnik, főleg mikor szükség volna rá..), és egyszercsak magamat kezdtem fényképezni (hiú embert nemsokáig tart lázban néhány gyertyaláng).
Na ez vala az út amit ma bejártam, (s mégcsak nem is porszívóztam, pedig tudtad, hogy a nők életükben 12,5 kilómétert gyalogolnak porszívózás közben?) s a végén szerencsésen megérkeztem saját magamhoz, nyihaha. Hát ez a normális, nem?
Magyarok vagyunk, vagy nem? 🙂

u.i.: nem kell hibásnak érezd magad, a hosszú bejegyzéseket én sem bírom végigolvasni. főleg ha kép is van mellette. csak megnézem és annyi.


~ a zexhibicionista ~
(csak kicsit)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s