hogy megint miért éjfél után jön rám a blogolhatnék, rosseb se tudja.. olyan ez, mint a tanulás. eldöntöm, hogy ma már biztos tanulok egy nagyot, aztán egész nap csak rakosgatom a könyvet egyik asztalról a másikra, tanulás persze nuku, aztán este amikor realizálom, hogy ismét elbasztam egy napot a semmire, rámtör egy kisebb pánikroham, így éjfél után nekifogok angolozni, amit éjjel háromig abba sem hagyok.
ma azt álmodtam, hogy indultam vissza kolozsvárra, de lekéstem a vonatot. ekkor megvettem előre a jegyet a következő járatra, de úgy eltettem, hogy nem kpatma meg amikor jött a kalauz. utána pedig, hogy ötödik lettem a blogfeszten, és most látom csak, hogy nem tévedtem nagyot. 6. vááá.

mekkora kibaszás, hogy amikor végre megszoknám a mát, már jön is a holnap… most tényleg. ma valahogy semmi sem akart sikerülni. tudod… reggel nem záródik jól az ajtó, aztán útközben eszedbe jut, hogy otthon hagytál valamit, aztán meg mindenki neked jön a járdán, aztán az a marha fülhallgató kétpercenként kiesik a füledből, aztán végül átkozódva kikapcsolod, hogy bassza meg – nem is kell zene!
így is szokott indulni napom. ehhez képest estére felfejlődött a “fasza” kategóriába, köszönhetően a matadorok táncának és az én táncomnak is, merthogy jó. : )

valami nagy – nagy tüzet kéne rakni

A régi már nem a régi, az új meg… azt hiszem nem is tudna soha régi lenni. Az új meg sem érdemli, hogy valaha régi legyen.
Egy zsák évekkel ezelőtt összesepert szárazlevelet cipelek a hátamon, amit évekkel ezelőtt elkellett volna égetni, de úgy, hogy kétkilóméteres körzetben mindenki szeme könnyezzen. De nem, hát minek is. Ehelyett havonta szétszórom, már rituálészerűen, remélve hogy valamilyen csoda folytán kizöldülnek, majd szomorúan megállapítom hogy nem, most sem, visszarakosgatom, zsákot fel és jobbra el… Ez az én szerepem.

hétvégére visszatérve… úgy gondolom, ha kurzusokról mindig a botanikus kertbe lógnék, jelentőset csökkenne a lelkiismeretfurdalás érzet mindennapjaimban…

métt, hogy órákhosszat ülök a neten és semmiségekkel töltöm az időt, és nem történik az égvilágon semmi, de ha félórára kiadom kezemből a laptopot az az érzésem, hogy most valaki biztos keres, vagy jött email, vagy valamiről lemaradok.. vagy métt, hogy napokig nem hívnak, meg smst sem igazán kapok, de ha kilépek a nonstopba és itthon felejtem a telefont végig az jár a fejembe, hogy valaki biztos hív…. aztán persze semmi sehol. métt ez ilyen, mérnöknő?

napokban feszt humorizálok, most is épp nevetni megyünk ex-exbaráttal jejeje, jó nekem. 😀

a tegnapról…
tegnap egy nagyon érdekes nap volt. egész nap egy furcsa érzés járt bennem, éspedig az, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva, vonzom a hülyéket. fellegvárban például nekemjött egy nagyon gyanús kinézetű alak. nem tudom mit csodálkoztam, mikor már negyedórával az eset előtt tudtam, hogy valami nemfasza készül ellenem. mióta harmadikban, suliból hazafele egy férfi hóna alá csípett és elindult velem egészen más irányba, mint amerre lakunk, nagyon jó érzékem van az ilyensmire, és pontosan kiszúrom, ki elől tanácsos átmenni az utca másik oldalára. tegnap törökülésben voltam és néztem a szamospartot, majd a felvezető ösvényt a citadellára. Egy pasas mászott felfele, láttam hogy észrevett, mert kétszer is felnézett rám. Biztos voltam benne hogy felém jön majd, ha fel ér, de az még legalább tíz percbe kerül neki, úgyhogy meditálhatok tovább. De futott, vagy nemtudom, mert mikor legközelebb balra néztem, már közeledett. Felpattantam és indultam le, kerülve még a tekintetét is, és amikor haladunk el egymás mellett, hát nem rám teszi a mocskos kezét, hogy törne le…. Sokszor arra gondolok, hogy ezek nem történnének meg, ha nem gondolnék rájuk. én idézem elő… Tovább. Este 7-től előadás a studházban. ülünk az óriási teremben vagy nyolcan.. és a kancsi, falábú, nyálazó pasas hova akar leülni? na hova? bingó. mikor már öt percet bámult, feltettem az mp3lejátszót. mintha az segítene. mindegy. Tovább. Este házibuli Hannánál. nekem már nem volt kedvem kimenni a nonstopig sem, de jött 3 csaj és mesélték, hogy kint megállította őket egy férfi, hogy nem-e tudják, hol van valamilyen utca, és amikor elkezdték magyarázni, elővette, és elkezdett élvezkedni a micsodájával…. ez már kb éjfélkor volt. jó, mondom, én még megiszom a boromat és fekszem le. ekkor átjön a szomszédból egy kicsi _fekete pákó_, csak rasztás kiadásban, és elkezd könyörögni hogy menjünk át, mert náluk jobb buli van. _mai, ce aveti de pierdut?_, és elkezdett rángatni, hogy még most is sajog tőle a karom. később megtudtuk, hogy buzi. ennyit a tegnapról dióhéjban. a nap pirospontja, hogy végre felfedeztem az enigma cafét. vagány hely!

az év ezen hónapja mindig megzavarja a lélekműködésemet, próbára teszi emberi kapcsolataimat, és néha még hasmenést is okoz. de az április nem a kiegyensúlyozottságáról híres, ugye. szerintem áprilisban mondom majd ki a boldogitó igent, és áprilisban írom alá a válóperes papírt is. kicsit amolyan dolgokra rálegyintős, hogy _ugyan menj már a hülyeségeiddel.._ mintha májustól áprilisig kétségbeesetten tördelnéd a kezed valamiért, áprilisban pedig rájössz hogy mekkora egy marha voltál egy egész éven keresztül. vadiúj életfilozófiádat minden reggel és este elismételed, nehogy elfelejtsd, és boldog vagy mert úgy érzed felfedeztél valami újat, ami megváltoztatja az életed. igazából csak a tyúkszarban a fehérséget fedezted fel idén is, mert jön a nyár és hoz csomó mindent aminn majd gondolkozhatsz a hideg, magányos téli estéken.

ó, buta blog. ne hozd ki belőlem az orrlógatós katát, jó.. 🙂

hallgassunk zenét, éspedig most ezt ajánlom, sőt, megparancsolom.