tátongó szívében szögesdrót
csőrében szalmaszál… [Quimby]

We are healed of a suffering only by experiencing it in full. [Marcel Proust]

mindez még nem elég tiszta. de gyanítom, hogy lesz még folytatása.
ennek a bejegyzésnek.

mondolat

blogommal szemezve felötlött bennem a kérdés: vajon létezik valamiféle értelmi kapcsolat a gond és a gondolat szavak között? holnap megkérdezem zsófit. ő a magyaros, csak tudja.

ezt blogolom

még egy ilyen napot! barátoknál jártam este, és szaladtam 22:3Okor hogy még az utolsó 4est kapjam el. el is kaptam egyet, de mit ad Isten, a sora-nál nem tér le, s vajon miért, hát mert a nagy siettségben elnéztem a számot és nem 4esre hanem 6osra ültem fel.. fasza, akkor gyalogolhatok a központtól le a horeán, ami egy nagyon izgalmas útvonal tud lenni így 11 óra magaslatában, s főleg egy ilyen enyhén pszichopatának, akinek az életét kemény paranoia fűszerezi, nagyonis felborzolja az idegeit a sötétben egyedül való baktatás. namindegy. legalább friss levegőn vagyok – próbálom nyugtatni magam. errefel beveszem a kanyart a Mátyás háza felé, lepillantok a macskaköves útra, s mit látnak szemeim: pénz. először átléptem rajta. majd vissza. felveszem, feltartom és körbenézek, hátha valaki épp néz, vagy csak lát valahonnan… vagy a gazdája… de pont senki nem járt a közelben. najó mondom, ez nekem lett küldve. visszajött a gáz ára 🙂 persze hazáig csakaz járt a fejemben hogy valaki látott és követ meg leüt. de nem, hazaértem, még ismerősökkel is talákozaűtam.
a jó dolgok midng egy napra fókuszálódnak. métt nem történnek velem ilyenek minden nap? ááá…..

a vizsgaidőszak hivatalosan csak jövpőhéten kezdődik, én viszont szombaton délután elmondhatom hogy a nehezebbik részéén túl vagyok. a másik jó hír pedig, hogy a tulaj eladta a házat, EZT A HÁZAT amiben október óta lakunk, végre valaki megvette, és nem én kellett meghozzam azt a kínos döntést, hiogy szevasztok elmentem mert itt nekem nem jó… szóval júniusban valamikor költözök mindenestől haza, majd ismét lakáskeresés, költözés, stb stb.. sylvia is örül, hogy végre megszabadul a mocsok vénasszonytól, zsófi nem annyira, kati pedig még nem is tudja. ez van. jaj oan jó a kedvem!

isnt it ironic, dont u think ? ? ? ? ? ?? ?? ? ?? ? ? ?? ? ??? ?????? ??????? ??????????? tudom irigyelni ha valaki ki meri mondani a nem-et. nem szeretem, nem akarom, nem jo, nem, nem nem nem nem nem nem nme nem nem nem nme nme nme nme nem nem nem nem nem nem nem nem nme nme nem nem nem nem nme nem nem nem nem nem nem nme nme nem nem nem nem nme nem nem nem nem nem nem nme nme nem nem nem nem nme nem nem nem nem nem nem nme nme nem nem nem nem nme nem nem nem nem nem nem nme nme nem nem nem nem nme nem nem nem nem nem nem nme nme nem nem nem nem nme nem……….néger vagyok – zsidó vagyok – cigány vagyok – nulla vagyok, hisztis vagyok, nem szeretek.

én: -fáj a hátam.
kati: -mitől te? cipeltél valamit?
én: -felkeltem az ágyból.

mwhahaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.
pedig sírni való.

ritkán veszem rá magam, hogy régi bejegyzéseimet elolvassam, jobbanmondva inkább az unalom az, ami rá visz, vagy esetleg a kiváncsiság hogy ezelőtt egy évvel milyen hangulatom volt, de valahányszor ilyesmire vetemedek, rájövök, hogy sosem voltam egy könnyű eset, és tulajdonképpen mindig is túlbonyolítottam az életemet. minap elgonodlkodtam a buszon, hogy mi is az amitől legjobban félek és arra jutottam, hogy elveszni a részletekben nekem a legsötétebb rémálmom. megvakulni, olyan értelemben, hogy már nem tuidom elválasztani a fontosat a nem fontostól, a hegyet a vakondtúrástól, beszűkül a látóköröm, elhülyülök, és a halálos ágyamon is az fog aggasztani, vajon kifizettem-e az utolsó villanyszámlát.

utálom azt, amikor fellépek messengerre és minden csoporttársam statusában olyansmi áll, hogy: “learning”, vagy “tanulok”, stb… és most még csomó mindent utálok, pl a konyhánkat, úgy ahogy van, az öregasszonyt a szomszédban, a nagy meleget, s vizsgákat, az egész kibaszott egyetemet, a buszokat, a nagyvárosi hangulatot és az elkövetkező egy hónapot, és utálom a nagy felismeréseket is amik fejbevágnak napmintnap, de igazából picsát sem érnek, csak hagynak egy ráncot a homlokomon. ennyi.

asszem mi sem illusztrálja jobban egyetemhez és kintlakáshoz való hozzáállásomat, mint az, ahogyan ágyat vetek. októberben még szépet leszedtem este a takarót, összefogtam, át tettem a kanapéra, aminn persze először megigazítottam a terítőt. most legjobb esetben egy mozdulattal áthajítom a mindenes kanapémra, aminn már indulásból káosz uralkodik, vagy legtöbbször le sem szedem, csak lerugdosom az ágy végére.. Bár a mostani melegek inkább aaz első variációra kényszergetnek.
Ha már időjárásról esett szó: odakint csurog az eső. volt nagy vihar, villámlás, dörgés, áramingadozás, bekapcsolt magától a tévé, és pont a TVR1 jött be aminn pont az időjárásjelentés ment. hát nem fasza az élet? egészen hozzám idomul.
de most tényleg.

mindegyre azon veszem észre magam hogy kitárt karokkal sétálok az utcán és jön hogy végigsimítsak minden épület falán – kirakaton – kerítésen – villanypóznán, és hogy vissza kell tartsam magam hogy nehogy táncolni kezdjek és dobolni a szemeteseken. ez a tavasz. és még más is, de arról most nem beszélünk.

a klippet amit beakartam tenni sajnos nem találom a youtubeon. Ilyen is létezik????

na mégcsak azért is itt van, powered by radioblogclub.com.