Szellőszárnyú nyári emlék régmúlt varázslat

Elfelejtett ősi dallam újból hívogat

amikor az elsős kockásfüzet nem telt be, és jött a második osztály. akkor csinálhattam, hogy egy lapot szépen betûrtem, ráirtam hogy II., és onnan már egy fokkal bonyolultabb műveleteket írtunk. az augusztus továbbra is megmaradt ilyen lapnak az életemben. valaminek a vége, de még semminek sem a kezdete. és yonderboi továbbra is megmaradt egy nagy kedvencnek, ezt a szépet nemrég fedeztem fel.

ha már itt vagyok, én is megéneklem pár sorban a múlthétvégét, ami életem eddigi legemlékezetesebb kiruccanása volt (asszem). a szokásos helyen, a szokásos emberekkel megtartottuk a lassan más szokássá vált őszi osztálytalálkozót. zavart kicsit, hogy levagyok maradva pár körrel, merthogy mindenki kiment délben, én meg csak este fél 10re értem ki ahhoz a bizonyos erdei házhoz. de, mint ahogy hamarosan bebizonyosodott, semmi sem behozhatatlan, ha az ember tényleg akarja. és főleg ha kínálják. no de a java 23:23kor kezdődött (ekkor néztem véletlenül a telefonomra, de nem ezért.) tudvalevőleg egész héten amíg terveztük ezt a 2 napot, játszadoztunk a gondolattal, hogy szombaton este átmegyünk a kb 7-8 km-re fekvő Szárhegyre, ahol is falunapok vannak, és ahol fellép a hires hirhedt Zanzibár.
én személyszerint nagyon szeretem a zanzibárt és ezzel a legtöbben így voltunk. így aztán nem törődve azzal hogy mindenütt bokáig ér a sár az alig pár perce elállt zuhétól, felkerekedtünk pontban fél 12-kor, és elindultunk zanzibár koncertre. közben szállt a népdal (már amennyi eszünkbe jutott illuminált állapotunkban), zAnZiBár, az it must have been love, a székely himnusz, a magyar himnusz, egy üveg bor kézről kézre (ami valahol ott maradt egy kanyarban), és mindez felturbózva egy-egy kemény terepfutással, merthogy azért jó lenne elérni legalább a visszatapsot. egy pillanatban még azt is hittem, hogy szívstoppot kapok. de szerencsésen beértünk Szárhegyre, a koncertre valósággal berobbantunk (nyihaha) és az első sorig meg sem álltunk (najó,egyszer, de csak azért hogy eljárjunk egy örömtáncot, hogy sikerült) ott pedig buli. eddig azt gondoltam, első sorban csak a brazilok (cigányok) valamint azok állnak, akiknek jóó sok bőr van a képükön. most akkor vagy én is beleillek ezen felsoroltak valamelyikébe, vagy kiegészítem egy újabb kategóriával, éspedig azokkal, akik nagyon jól érzik magukat. (jaja, hamis előítéletek rulez) tényleg nagyon jó volt, a visszataps is, és utána a hercehurca, mert biztos nem megyek haza amíg nem kapok autogramot és egy közös fotót. nagy nehezen meglett mindkettő és örömittasan (a másikfajta ittasság az ugrálástól elszállt) éjjel 3kor leintettünk egy taxit, ami két rendbe visszavitt a startvonalhoz, ahol aztán már csak egyesek bírták szusszal….. és így telt. az autogramot postolom, a zanzibáros Ritával készült közös képem ügyében pedig KÉREM AZ ÉRINTETT SZEMÉLYT, bizonyos RIPORTERUSZ OPERATŐRUSZ SAPIENTIUS JUCUST, HOGY KÜLDJE MÁR ÁT a képet 😀

köszöntem.

a viszon’látás’!

enyem-001.jpg

aha, miccsestányér 😀

szeretném tudni, vajon honnan jön az a pár sor szinte minden hajnalban, amikor arra ébredek, hogy valami ismeretlen szöveget mantrázok. általában nem az anyanyelvemen, de amikor magyarul jelentkezik, szinte mindig rímekbe szedi az agyam. utoljára arra a bölcsességre ébredtem, hogy viel gesagt, wenig getan.

a te családod olvassa a blogod? nálunk már csak apum nem, aztszem õ is csak azért, mert nincs rá ideje. amúgy meg, vajon miért van az hogy naponta ezer idegenek olvassák a gondolataimat, de a családomnak kb idén májusig határozottan megtiltottam, hogy megnyissák ezt a siteot ? anyum imént apropózott, hoyg rég nem olvasta, na. ez csak azér..

kezd nem lenni erőm a lélek mélységeiben való áskálódáshoz, mint régebb.. olyan, mint szüretkor: én ugrom elsőnek a szőlőpréshez, de ahogy az első két csepp megjelenik, megunom és bemegyek tévézni. a különbség csak az, hogy annak volna valami értelme, ennek itt viszont nem sok.

most még fos. de ha összeáll, akkor még lehet szar.

kihult tea, andalito muzsika es a falon naptar. az augusztust egy costinesti-i naplementevel talalta leginkabb osszeillonek a tervezo. ami nem is rossz otlet, tavaly augusztusban en is neztem naplementet costinestien. kepes naptarokban mindig az augusztust nezem meg elsonek, es szinte mindig naplemente, vagy szaraz virag, de mindenkepp elmulast sejteto de ugyanakkor nyugalmat sugarzo kep, a leheto legmelegebb arnyalatokkal.. az augusztusi kep mindig a legszebb. ennek ellenere most egy kicsit fos minden. nem akarom a pezsgot es a prefixvaltast, mert ahogy magamat ismerem, ezzel jon egy uj kosztum is, szurke, hivatalos, es kiturt feher gallerral, amit en varrok magamnak, en kenyszeritem fel ram, es en is fogom letepni magamrol ket lepes utan.

na jo, eleg a hulyesegbol. elvegre valamikor regen nem is voltam olyan rossz blogiro, es ha hozzavesszuk azt, hogy most egy kave mellett meg idom is van irni, talan meg egy egesz jo bejegyzes is szulethet, ami nem foltetlenul nevetteti meg az olvasot, de legalabb tobb lesz mint ket sor, es kis szerencsevel meg arrol is informaciot nyujt, hogy eppen hol tengetem es mivel utom jol agyon az idot. holnap lesz ket hete hogy ausztriaban vagyok, egyik nap babysitter, masik nap vendegloben konyhan mosogatok, es igy valtakozva, hogy ne unjam meg. luxus, ugy-e? es a szombat szabadnap, megyek gmundenbe. puszi!