nosztalgia

néha még eszembe jutnak azok az idők, amikor a szívószál még csak szípóka volt, és 4 darab is volt belőle otthon. mindig kimostuk és újrahasznosítottuk. négyen voltunk, négy szípókánk volt. logikus. ez akkor volt, amikor nem falicsempe volt, hanem nád. és a melegszendvics nem a szendvicssütőben, hanem a lerben sült, ezért az illatok is másak voltak.

kéményseprők reloaded

becsszó ez lesz az utolsó buszos bejegyzésem, de ezt még muszáj elmeséljem. történt ugyanis, hogy 3 napja nem jártam ki a házból mert tanultam mint őrült a mai vizsgára. éjjel eszembe jutott, hogy lejárt a hetibérletem a 27esre. reggel szaladtam nagyon mert pont jött a 27es, és megúsztam…nem vót ellenőrzés. majd vizsga után beszélek anyummal telefonon a buszmegállomásban, hogy vajon még egyet reszkírozzak-e, vagy akkor milegyen-e, mert messze van a jegyes és fázok. megállapodtunk hogy egyet még hátha-hátha… s akkor megérkezik a busz, és vajon ki száll le elsőnek róla: egy kéményseprő. gondolom magamban, ez most vajon jót hoz-e vagy rosszat.. de ahogy leültem már tudtam is a választ, mert ott álllt mellettem az ellenőr. 2O RON csak… pont az a 2O amit a rendörségre akartam bevinni hogy nem volt flotántunk, ami álltiólag már nem is szükséges vagy mi a franc……….

who’s afraid of virginia woolf?

ma reggel kéményseprőt láttam s kerestem is hamar egy gombot a kabátomon oszt hazafele mégis lerobbant a busz és negyven percet vártam a következőre már a babona sem a régi és vasárnap reggel arra ébredni hogy a tulaj üti az ajtót és két vizsga közt arra ébredni hogy szedni kell a sátorfát és tovvábbállni szar dolgok ezek mindenesetre meg ez a kripta is ahol lakunk egyfolytában fázik a lábam meg közben izzad is, ez vajon mitől és szombat este megbüntetett egy kancsi rendőr és szerintem augusztusban is taknyolni fogok de legalább én nem félek virginia woolftól

amikor felgyűl a tennivaló, valahogy mintha még az idő is felgyorsulna, nem? na de ez csak jó, mert hamarabb vetődök haza innen. nem mintha kolozsvár olyan unalmas lenne, dehogy. csak így szesszióba, amikor nincs idő se kocsmázni, se színházni, hm. az egyetlen dolog ami kicsit feltúrázza az adrenalinszintet, amikor eldöntöm hogy ma lopom az állam pénzét és nem veszek jegyet a 3O-asra. mióta a virágzó bürokrácia nem engedi, hogy ingyen használhassam a RATUC-ot, sokat foglalkoztat a gondolat, hogy egy nap eltérítem a 27-est. kést tartok a sofőr nyakához és azt mondom: acum eu dau ordine aici, iar tu le îndeplineşti!

muhaha.

kb egy zsák takony van a fejemben épp, ennyi, amivel viaskodom, meg néhány apróság ami az elkövetkező 3 hetet illeti, de most, hogy pont rám süt a nap itt a dónááááát (kacsa:)) út egyik negyedik emeletén, úgy érzem az életem még vagy tízezer évre is rúghat. lächle und sei froh, egyebet nem mondhatok.

az első legyen a take me tonight!

három kettő egy – BÚÉK. és még mindig jobb, mintha augusztus derekán írnám. a kimaradás ellenére a statisztikák szerint még mindig sokan keresnek és találnak is rám olyan kifejezésekkel, mint “elbasztam az életem”, “káposztaléleves”, “nagy katalin cárnő” és ami minden nap van: “für elise kotta”.

most, hogy lejártak az ünnepek, a sok evés-ivás, az ezt követő gyomormérgezésféle, egyszersmind hogy a 3 hetes vakációm már puszta emlék csupán, nekifoghatok kipihenni a szabadságot. 🙂

Nem. igazából nagyon is pihentető volt, és tudod-e? még a szaloncukor is meglepően jól fogyott a fáról.

s ha az egész év úgy fog telni, ahogy indult, és ahogy eddig telt, akkor nagyon nagyon boldog év vár ráNK!