tavaszi fáradtság?

ez a nap talán olyan nap is lehetne talán, amikor feldob, ha kapok valami jót a turkálóban. de nem kapok, és tudom, hogy nem is dobna fel. inkább csak olyan bolondleány módra hajtincsemmel játszó, semmibe bámuló nap. nemrég valaki megkérdezte egyetemen, mi miért nem beszélgetünk otthon a családban románul. elszorul a torkom, ha arra gondolok, hogy a körülöttem lévők 8O%-át ilyen gondolatok gyötrik. utaznék most, sokat, sokat, hegyet másznék, világot látnék.
úgy érzem kolozsváron most csak a drága időmet fecsérelem.

álmok

úgy vagyok az álmokkal, hogy ha már van, akkor vagy legyen gyönyörködtetõ, vagy legalább elgondolkodtató. utóbbi idõben sajnos egyikkel sem dicsekedhettem, merthogy amikor két-három idegrángás után végre sikerül elaludnom, érdekes módon csak olyanokat álmodok, hogy kések el valahonnan, vagy lebasznak mert elkéstem valahonnan, vagy eltévedek, vagy meghívok embereket és fizetéskor rájövök, hogy nincs pénzem.
de tegnap végre történt valami jó. holdfogyatkozás volt ugyanis, és tudtam, hogy valamikor éjjel 2-kor veszi kezdetét, és noha akkor feküdtem le, nem volt már erõm kilesni és keresni a holdat. de annál szebbet láttam álmomban: egy réten álltam és néztem ahogy szépen lassan szeletekben, mint egy pizza fogy el a Hold, majd hirtelen nagyon közel került hozzám, szinte érinteni tudtam, és látszott rajta az árnyékom, mintha hátulról sütött volna a Nap. kicsit játszodtam a kezemmel mint annakidején, amikor árnyékkutyát és galambot csináltunk a falra, majd lassan elkezdett távolodni és közben telni a Hold. és amikor felért egészen az ég tetejére, ahol mindig is lenni szokott, még akkor is láttam rajta az árnyékomat.
egy kósza felhõ sem volt az égen.

csomafalva

ezt most csak azért írom, hogy a kolozsvári hideg időkben majd újraolvashassam.

ugyanis nagymamámnál vagyok, ahol a kályha már jól melegít, a bűvöletet már megnéztük, közben elfogyott egy üveg szilvakompót, most pedig abból a sőberből írok, ami már kb 17 éve az én “fészkem”-nek neveztetik, és olyan mágneses gyapjú ágyneműből, amit mindenhol reklámoznak, és amiért a legtöbb nyugdíjas ölni tudna. holnap pedig biztos találkozok panni nénivel, aki a tejet hozza nekünk, és aki kiskoromban mindig megveregette a seggem, és mindig azzal ijesztgetett, hogy elvisz magával haza, hogy legyen leánya is, mert neki csak fiai születtek. no de summa summarum itt most meleg van, kivül, belül, mindenhol, és jó. nekem ezt jelenti csomafalva.

u.i.: s hát neked, sylviám? 😉

a misztérium

tavaly február óta van 7 darab olvasatlan levelem a yahoos címemen, amit csak egyetemmel kapcsolatos dolgokra használok. ahogy telt az idõ mind jobban untam visszakeresni ezeket. nemrég pedig beugrott, hogy nem-e belejelentik az egyikben, hogy én vagyok a húszezredik beiratkozó a LMA-ra, és ezért már elsõ éven megkapom a végzõs diplomát. aztán még küldtek két felszólítást, hogy azonnal menjek a titkárságra, majd amikor látták, hogy nem megyek, két meggyõzõ levelet, hogy nem kell lelkiismeretfurdalásom legyen, megérdemlem én azt, végül kettõt, amiben már könyörögnek, hogy vegyem át a diplomát. tehát most gondban vagyok, hogy vajon keressem-e meg a leveleket, vagy most akkor vajon mivan-e, jajj nagyon kiváncsi vagyok….

tikk-takk

észrevetted-e, hogy amikor valaki valami (szerinte) nagyot mond, mindig akad fel a szeme? csúnya tikk, és a következõ helyzetekben figyelheted meg.
amikor azt mondod, hogy: -de szép cipõd van! mire õ: -hát na, gucci… vagy amikor azt kérdezed, -és hol vetted? mire õ: -jaj, még amikor nyûjorkban voltam! fõleg nõknél jelentkezik, de nem esküszöm rá, hogy a férfiakból teljes mértékben hiányzik. még utánozni is fáj a szemeimnek. fogalmam sincs, milyen belsõ élményekkel hozható kapcsolatba. van valami ötleted?

the end

gondolkoztam, megérdemli-e ez a kolozsváron töltött 5 hét, hogy megörökítsem az utolsó 1 órában. hosszú volt és fárasztó, nem éreztem gyakran kolozsvári kocsmaszagot, sem a magyar opera hatalmas csillára nem kápráztatott el egyszer se, ehelyett voltam meghülve, felfázva, fájtak a veséim, kétszer megbüntettek és tizenhatszor vizsgáztam. de mindeközben itt volt velem a három lakótárs, akikkel minden reggeliebédvacsora emlékezetes marad, akikkel esténként agyszellőztettünk, azaz szaladtunk, főztünk, sütöttünk, röhögtünk, eccersmind akik élvezetessé tették ezt a hosszú és fárasztó időszakot.
jó volt mégis. nem tudom hogy csak ettől-e, vagy velem született hiba, hogy ahol több időt töltök, ott megszeretem. olyan ajtóból szobára visszapillantó szeretet.
hogy még látjuk egymást.

-taxit hív-

emeletek

én mióta megszülettem a negyediken lakok. ha nem a negyediken vagyok akkor épp nagymamánál, vagy úton nagymamához, de amúgy életem 8O%-a a negyediken telt. ha leléptem a szomszédhoz a 3-adikra már rosszul esett kinézni az ablakon, kicsinek éreztem magam, túl közel a földhöz. az elsőn azon gondolkoztam, innen akár ki is lehetne ugrani és azzal megspórolhatnák a lépcsőzéssel töltött időt. a földszintet a tömbházakban egyenesen pocsék ötletnek tartottam, mindenki bekukucskál, dobálják az ablakot,…. még mi is kopogtattuk szegény Pista bácsi ablakát (Isten nyugtassa, máig azt hiszem, azért halt meg mert kopogtattunk. mérgében egyszercsak meghalt). és ahol még teraszt is tesznek a földszintre,.. hát az végképp marhaság. én még virágot locsolni sem tudnék nyugodtan.
node. tavaly megpróbált az élet más szintre emelni, de sikertelenül. a horea utca magas, magyar kolozsvárra, meg a kabos-filmekre emlékeztető házainak 2. emelete pont ott van, ahol a ceauşescu-féle betontömbök 4. emelete. onnan aztán elsodort az élet egy ilyen kommunista sablonra épült hideg akármibe, ugyancsak 4-edikre.

és hogy ezeket miért mesélem el…. hát mindig úgy gondoltam, hogiy a liftnélküli 4-edikek nekem vannak teremtve, hogy ezek már hozzám tartoznak mint a zöld szem és megkell tanuljak együtt élni velük, mint a borzos hajjal. de ma, miután bevettem a kanyart a Deák Ferencz és a Gadola Teodor feliratu bejárati ajtók előtt, rájöttem, hogy nem szeretem ezt a mostani 4-ediket. valamiért nagyon lehangol. talán mert nincs padlás.

medvékrűl és bölcsekrűl

most jut csak eszembe, hogy a medvék naptárában pirosbetűs nap a mai. mert ugy-e köztudott, hogy ma kell kijöjjenek és megnézzék hogy van-e árnyékuk, és aszeritnt eldöntsék, hogy akkor most hogyan tovább. nagy dilemma lehet a medvék életében, valami olyan, mint amikor reggel megébredsz és gondolkozol, vajon elmenj-e 1O-től vizsgázni, vagy hagyod inkább szeptemberre, mert akkor úgyis olyan jól lehet rugdosni a szárazleveleket… hirtelen mozdulattal elhúzod a sötétítőt, és látod, hogy éjjel kicsit havazott, minden szürke, árnyék ma sem lesz, és azt mondod: üsse kő, megpróbálom. szerintem ma a medve is így gondolta.
és apropó vizsgák, volt már 1O, és lesz még 6 a héten, amiből három hétfőn. kezdem érteni miért olyan kifordítottak akik bölcsészkart végeztek. és most enyhén fogalmaztam.