the end

gondolkoztam, megérdemli-e ez a kolozsváron töltött 5 hét, hogy megörökítsem az utolsó 1 órában. hosszú volt és fárasztó, nem éreztem gyakran kolozsvári kocsmaszagot, sem a magyar opera hatalmas csillára nem kápráztatott el egyszer se, ehelyett voltam meghülve, felfázva, fájtak a veséim, kétszer megbüntettek és tizenhatszor vizsgáztam. de mindeközben itt volt velem a három lakótárs, akikkel minden reggeliebédvacsora emlékezetes marad, akikkel esténként agyszellőztettünk, azaz szaladtunk, főztünk, sütöttünk, röhögtünk, eccersmind akik élvezetessé tették ezt a hosszú és fárasztó időszakot.
jó volt mégis. nem tudom hogy csak ettől-e, vagy velem született hiba, hogy ahol több időt töltök, ott megszeretem. olyan ajtóból szobára visszapillantó szeretet.
hogy még látjuk egymást.

-taxit hív-

6 gondolat “the end” bejegyzéshez

  1. Az emlékeink táplálják a jelenünket.

    A jelent mire kimondtuk már mult.

    Mikor a jöv?r?l álmodunk… a multban turkalunk.
    Örömmel olvasgatok neha bele a blogba.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s