ajtókról

valamikor tavaly történt, hogy nagyon nosztalgikus hangulatban feküdtem le, és egyszercsak a semmiből ajtók jutottak eszembe. gondolatban valahogy úgy jöttek szembe velem, mint micimackóval a mézesbödönök, de ez most egy nagyon rossz hasonlat és valószínüleg csak azért írtam le, mert eszembe jutott.
ajtók, amiken a múltban átléptem. de még mielőtt elvonatkoztatnál, mert elvonatkoztatni jó, hamar megjegyzem, hogy most szószerint az ajtóra gondolok, arra a rendszerint fából készült és kilinccsel ellátott valamire, amivel az emberek már ősidők óta két helyiség közti lyukat betömnek : ) no de a lényeg: megdöbbentő, mennyire megmarad az ember fülében a régi ajtók ésvagy kapuk hangja. ott van például a szitaajtó, amit kb ilyenkor, nyár elején szokott felszerelni nagymamám a konyha bejáratára. ez egy nagyon cseles ajtó, és csak a családtagok ismerik a stikáját, más nem is tud bejönni rajta, csak forgatják a kulcsot egy darabig, aztán mérgesen távoznak. (viccelek, szeretjük a vendégeket, leszámítva a falu perifériáin meghúzódó szubkultúra, “naccságát” köszönő képviselőit, habár ők is megnevettettek néha) ez a szitaajtó hozza a nyarat egyszóval, és az jut eszembe róla, hogy kihajtok két legyet és úgy rájuk csapom az ajtót, hogy mozognak a poharak a vitrinben.
aztán ugyancsak ebben a házban, ott van a konyhát szobától elválasztó ajtó. ez egy komoly ajtó, mély és kiegyensúlyozott hanggal. régi télivakációkban ez a hang ébresztett reggel 6 körül, aztán a túloldalról beszivárgó, ugyancsak komoly és mély hang altatott vissza… “felnőttek dolga”, gondoltam, és egyszerre biztonságban éreztem magam.
aztán kiemelt helyen van még a másik nagymamám udvari fabudijának ajtaja is. annak a hangja azért maradandó és vicces, mert egyrészt felébreszti az egy méterrel odébb megkötött kutyát, és a kutya fölött gubbasztó szárnyasokat, amik természetesen nincsenek megkötve : )) kusturica filmek vizet se vihetnek.
de a kedvencem azt hiszem a csomafalvi kapu marad, ami szegény arra ítéltetett, hogy én sose csukjam be rendesen, hanem csak úgy félvállról, egy hanyag lökéssel, csak mert olyan jó érzés már bent lenni, amikor hírül adja: megjöttem.

2 gondolat “ajtókról” bejegyzéshez

  1. Miközben olvasgattalak, hallottam a nyárikonyha ajtaját csapódni 🙂 Szivesen megennék még1szer egy házi zsiros karéjt házi paradiccsal…
    Csak azt ne mondd erre, hogy megteheted: már nincs a ház az ajtókkal 😦

  2. én meg hagymaszárral enném amit ÉN tépek le magamnak a veteményb?l:)

    mondjuk hétvégén eléggé letörtük a labdával ?ket, de még kicsik, van idejük…….

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s