ha én egyszer…

a minap azt hallottam valahol, hogy a görbe hát is pont olyan szép, mint az egyenes, csak kényelmesebb. akkor kacagtam rajta, de most inkább sírhatnékom van annyira fáj a hátam, meg a derekamban is folyton becsípődik egy idegszál, és ilyenkor érzem hogy szakad be a hátam és törik el a derakam, és úgy kezdek beszélni, mint egy öreg néni aki már sok mindenen túl van. én sohasenem szeretnék megöregedni, csak sok mindenen túl lenni. de ezt nem úgy kell érteni, mintha egy 9 éves, életunt gót/emo boszorka szájából hallanád, hanem mint aki már alig várja a sok szépet + jót, aminn túl lesz : ))
jut eszembe, van egy kedves szám az mp3ketyerémen, aminek van egy még kedvesebb klippje, nagyon jópofa kölkekkel : ))
errőől pedig eszembe jut a KEDVENCEM, mindig feldob ez a szám, ezt az életérzést tanítani kellene szerintem, akkor nem lenne annyi gót, meg dark, meg mittom még mi.

írtam na

úgy gondoltam írok egyet, mert már meguntam, hogy nem írok. és mert ma eszembe juttattak valami jót. kíváncsi vagyok, ismerősen cseng-e még valakinek ez az ősrégi dallam. engem arra emlékeztet, amikor 3-adikban 5-kor megkeződött az “osztálybuli”, ami abból állt, hogy hamar legyúrtuk a sütit, és fél 6-ra mindenki hazafutott, mert kezdődnek helenék. mer’ ugye mindig kell függeni valamitől, anélkül nem is élet az élet. csak szarozás…..

nyilakról és boldogságról

sokszor azon gondolkodom, vajon mi lehet a szvadharmám (sorsfeladat, ha úgy tetszik, régebbi karmikus bűnödből eredő feladat megoldása, ami a legnehezebb az életedben, ami elől görcsösen menekülsz, amivel egyáltalán nem akarsz szembesülni, ami a legfájdalmasabb igazság a számodra, amiről tulajdonképpen fogalmad sincs, hogy mi az, mert már száznegyvenhetedikszer nem sikerült, és ezért csöppentél vissza a létforgatagba, vagy ha úgy tetszik a szamszárába, és ennek köszönhetően olvashatod most a blogomat pl)
és szerintem ez úgy van, hogy ahogy telnek az évek, lassan meglátjuk a nyílakat, amelyek az egyetlen kiutat mutatják. persze azokról beszélek, akik figyelik is az életüket és önmagukat, nem csak léteznek egyik napról a másikra. eddig nincs is semmi baj. baj ott lesz, amikor követni kezded ezeket a nyílakat, és az első kanyarban eszedbe jut a mondás, hogy “kövesd a boldogságod”. erre meg felteszed magadnak a kérdést: akkor mifaszér követem én ezeket a fehér nyilakat, mégis?
és fordulsz egy száznyolcvanfokost, és akkor se tudnál a jó úton járni, ha vasvillával kergetnének fel rá. aztán azon töröd magad, vajon a boldogság miért van pont ellentétes irányba? mert akkor nem lenne katarzis és nem jönnél rá sohasem, hogy minden szenvedésednek egyetlen okozója te magad vagy.
könnynen meglehet, nem kellene ilyeneken gondolkozni. de az is könnyen meglehet, hogy vasárnap esti filozofálásnak pont elmegy. és nekem különben is egyszer valaki azt mondta, hogy én már nem baszhatom el, és elhittem neki.

p.s.: aki meg nem ért egyet ilyen nézetekkel, ignoráljon : ) nem kell mindenben egyetérteni.