átjárók

szeretnék sokkalta több mindent leírni, mint amennyit szoktam, és sokkal szebben, árnyaltabban tudni írni, mint ahogy azt korlátaim engedik. ezt már azóta érzem, amióta írom ezt a blogot, de igazán csak akkor tör felszínre, amikor olyan szívmelengető apróságok történnek velem, mint a minap is. buszon ültem és épp a “születni kell” dallamán szálltam egy másik világba. mellettem valami huligánok kiabáltak: egy másik világ, gondoltam. kinéztem az ablakon, autók egymás után: sok sok más világ.
aztán átnéztem a szemközti megállóba, és kit látok? egy nemrég megtalált rokonomat, akivel egy egyszerű egymásra intés után hirtelen megértettem, mi az, ami annyira hiányzik, és egyben mit tartok a legeslegnagyobbra:
a világok közötti szótlan átjárókat.

gyümölcsnap

naptár szerint tavasz van, és ilyenkor jó lenne kicsit megtisztítani a szervezetet is. nem csak azért, mert hétvégén allergiás tünetek lepték el a fél pofám, hanem mert felfrissül tőle a lélek is. ilyen gondolatokkal neveztem ki a szerdát gyümölcsnapnak. alma, kiwi, ananász, körte és sárgarépa voltak ma a terítéken, és irdatlan mennyiségű víz.
már kezdem érezni ahogy tisztul a testem. kár, hogy a fejem nem.

röviden

érdekes jelenség az, amikor félóra leforgása alatt süt a nap, esik az eső, majd átmegy jégesőbe és végül havazik. azon gondolkodom, vajon emiatt sikerült-e lebetegednem, vagy mert lélekben, egy ideje, ugyanez 7 percenként játszódik le.

könyvek és füzetek

olyan vagyok, aki nagyon tud örülni egy szép könyvnek. úgy értem egy szép kötés és borítóterv szerintem már félsiker, ha nem több. képes vagyok csodálni és simogatni és szagolgatni egy szép könyvet egészen addig amíg ki nem olvasom egészen. majd keresek neki egy jó helyet a polcomon, és úgy gondolok rá, mint egy új barátra.
így voltam mindig a füzetekkel/határidőnaplókkal is, de velük már kicsit nehezebb. amíg a könyvből valaki más szól hozzám, addig a füzetemben önmagammal nézek szembe. valahányszor egy szép noteszt, füzetet vagy határidőnaplót kaptam, nagyon izgatott lettem. tervezni kezdtem a jövőjét. hogy majd nagyon vagány dolgokat írok bele, amilyet más sosem tudna írni, meg titkokat, esetleg rajzolok is mellé, és nagy miértekre kapok majd válaszokat a MŰVEMBEN a világról éés önmagamról, és büszke leszek rá, mert a füzetem ÉN leszek.
ezzel szemben mindegyik szépkötésű naplójelöltem üres maradt. az az aranyozott szegélyű lakatos füzetem. miután nagy nehezen írtam bele két sort, vettem a szikét és kivágtam a lapot (úgy mégsem annyira csúf, mintha tépném). aztán az a farmeranyag-kötésű is ott van még, pár idézettel. és most karácsonyra is kaptam egy kicsi ezüstös silhouette felíratú noteszt, ami azóta is a táskám alján várja, hogy nagy gondolatokat szívhasson magába.
valamiért semmi sem elég jó ahhoz, hogy beleírjam egy szép füzetbe. kicsit így érzek most az életemmel is: szeretem megcsodálni kívülről, örülni neki és letörölni róla a port, de csak toporgok előtte és kínlódom és tördelem a kezeimet, hogy vajon mit éri meg beleírni, és mit nem…

mylene

ma délben, valamikor 11.28 és 12.17 között, amikor a Nap végre rámnézett kicsit, akaratlanul is sikerült hangot adnom a tavasznak, mint általában minden időszaknak az életemben. úgy értem mindent kötök egy adott dalhoz, ami egyrészt jó, mert szeretek nosztalgiázni és így könnyen lehet, viszont épp ezért rossz is, mert vannak számok amiket valamikor szerettem, de ma már képtelen vagyok végighallgatni. és ugyanígy az illatokkal is, de az már mélyebb, és arról talán egy másik bejegyzésben vagy talán soha.

varázsgömb

snow-globe1és ha már talizmánról esett szó, be kell valljam, van valami, ami mégiscsak elférne itt valamelyik polcon. éspedig egy ilyen varázsgömbre emlékeztető giccses kicsi szépségre vágyom már nagyon-nagyon rég. hamisítványt gyakran látni kínai üzletekben, de nem olyan kell amelyikben kilehet cserélni a háttérképet, vagy amelyikben “műhó” hull : )) hanem igazi, a gömbben egy kicsi világgal és ha megrázod havazik benne, és elvarázsol annyira szép. na egy ilyennek még találnék helyet a szobámban, és nem talizmánként, de mint valami ami elröpíti a gondolataimat mondjuk miközben blogot írok, teázok, vagy csak egyszerűen ülök és hallgatom miket mesél a fejembe szorult óriásbálna. szóval ha ilyet látsz valahol, gondolj rám : )

talizmán

nem hiszek szerencsét hozó tárgyakban, és a péntek 13 rosszindulatában sem (miért lenne pocsékabb, mint a csütörtök 12?…) nem hiszek a kéményseprőben (kivéve abban, hogy elvégzi jól amit rábíznak, de ez sem garantált mindig), továbbá nem hiszem, hogy a szerencsétlen ló azért hagyta volna el a patkóját, hogy nekem szerencsét hozzon, és 21 év alatt szerencseszámot sem sikerült találnom magamnak (talán nem valós szám). hiszem viszont, hogy egy kedves mosoly képes úgy feldobni a napomat, hogy ha közben felspriccol egy autó sem érzem magam szerencsétlenül. és éppen ezért HISZEM, hogy a talizmánjaim körülöttem élnek. nem tudom zsebre vágni őket, sajnos nem is látom őket minden nap, de azért jó érzés tudni, hogy léteznek.

boldogság

Csakis az emberi kapcsolat két pólusán, ahol még, vagy már nincsenek szavak, a nézésben és az ölelésben lelhető fel voltaképpen a boldogság, mert csak ezekben van föltétlen szabadság, titok és mélységes kíméletlenség. És mégsem a szavakkal való közlés az igazi elemem; legigazibb érdeklődésem nem ahhoz fűz. Sokkal inkább érdekelnek az emberi kapcsolat szélső, hallgatag régiói; legelőször az, amelyben az idegenség és polgári kötetlenség még szabad ősállapotban van, és a pillantások felelőtlenül, álomszerű szemérmetlenséggel ülik nászukat; azután pedig az a másik, ahol a lehető legtökéletesebb beolvadás, meghittség és elvegyülés a legteljesebben helyreállítja ezt a szótlan ősállapotot.

(Thomas Mann – Egy szélhamos vallomásai)

1lgr7c8cd63u5qkyzr43ewnm_400

(via ANARCHaIA)

depresszió

olyan, mintha a depresszió nagy csúnya fekete felhő formájában lebegne fölöttünk, és legtöbbünket csak egy apró testi hiba tart vissza attól, hogy tökönszúrjuk magunkat ezekben az őszhangulatú tavaszkezdeti napokban. olyan jó is az, amikor természetesnek tudom venni, hogy a mindennapokban van valami mágikus. azt hiszem olyankor élek igazán. aztán vannak azok a napok, amikor semmiben sincs mágia és a mágus ott a középpontban is csak egy rossz szemfényvesztő már.