olaszok

Buon giorno! A fölöttünk lakó szomszédoknak valami nagyon nem használ. Elkéne már válni. Nem igaz, hogy minden reggel 6-tól fél 8-ig veszekedni kell. Egy ideje nem is használok ébresztőt. Ha üvöltésre ébredek tudom, hogy kelhetek fel. Tegnap reggel pl túl sokat időzött a férj a wc-n, ami nem tetszett a feleségnek, ezért valamit hozzávágott az ajtóhoz, és azt mondta, hogy neki is nagyon kell. Amúgy nem tudom, kik azok, nem is láttam őket soha. Csak azt tudom róluk, hogy reggel sokat veszekednek, délután meg sokat varrnak. Egy ideig meg voltam győződve, hogy a liftet hallom. Aztán hamar kötöttem a csomafalvi veranda hangjaihoz. Hát tisztára SINGER varrógép. Olyan lábbalhajtós. Egy ideig kimaradt a varrás, de most ismét. Na így. Ja, amúgy nem olaszok. Buona notte!

bazárhangulat

ma azon gondolkodtam, hogy mi lett volna, ha török családba születek. mondjuk isztambuli kereskedő családba. fűszeres-édességes boltunk lenne a Grand Bazaarban, ami egyben az otthonunk is lenne. egész nap ott sürögnék-forognék úgy, hogy közben nem tudnám, mi az a “határidő”, de még azt sem, mi az az “egyetem” . és nem is érdekelne. illatokban fürödnék egész nap, turistákkal csevegnék, alkudnék, nevetnék, fényeket kergetnék, elvegyülnék, előkerülnék, csillámporos volnék… ééés: a szomszéd teaárus fiúval szemeznék. mágia venne körül minden nap (bocs hanna de muszáj nekem ez a szó:))
errefel születtem egy olyan helyre, ami a keletnek mindig túl nyugati, de a nyugatnak midnig túl keleti volt. ezzel még nem is lenne ssemmi baj, ésés biztos itt is meglehet találni a fényeket, meg csillámport, ha a megfelelő helyen és elég kitartóan keresi az ember. csak nekem ittésmost kicsit elegem lett a betonból meg szemaforból, hogy célokat kell kitűzni, egyiket a másik után, és azon dolgozni, hogy értelmet vigyünk abba, ami már önmagában is az értelem.

:)

tegnap a buszon engem nézett egy baba, egészen az egyetemig. rámosolyogtam, ő meg rám. első képei a külvilágról, gondoltam és hirtelen megtisztelve éreztem magam. majd leszálltam, ő meg ment tovább 🙂

orgonaillat

nincsmese, ez a kedvenc időszakom kolozsváron. április-május. mert zöld illat van, aztán átmegy kicsit lilásba, orgonaillatba. ilyenkor mindig rájövök, hogy az orgona a kedvenc virágom, és a lila a kedvenc színem. és arra is, hogy valójában nagyon kitartó vagyok, ha átvészeltem a telet (és minden szart amit ez magába foglal).
a minap egyedül voltam a szobában, éjfél elmúlt már, de még nagyon kellemes idő volt odakint. egy csésze forró rooibos tea társaságában kiültem az ablakba, csak hogy orgona illatot érezzek. nappal is kerestem már, de nehéz rátalálni. elnyomja a zaj, elfújja a szél, nem tudom. csak ha sötét lesz és csend, akkor jön elő. ott ültem ésés próbáltam összeszámolni mindazt, amire az orgona illata emlékeztet.
emlékeztet egyfajta meghittségre. arra a fajtára, amikor egyedül beülsz a templomba, és csak gondolkozol és .. monolog fejben dialogizálsz valakivel. nem mernék megesküdni, hogy éreztem már ilyen helyen, de mindenképp eszembejuttat valami szent meghittséget.
aztán emlékeztet emberekre, akikhez valamilyen közöm volt, és akik talán épp olyan szeretettel tárják ki ablakukat az orgona illatának, mint én.
és emlékeztet emlékező emberekre, akiket alig ismerek, és akiknek az emlékeit sosem fogom megismerni.
aztán, miután megittam az utolsó korty teát, és egy nagyot szippantottam a levegőből, egyszerre éreztem boldognak magam, hogy ezt átélhetem, és nagyon szomorúnak, hogy ha egyszer meghalok, sosem érzek többé orgonaillatot.