in conclusion…

végre: van időm írni. persze túlzás lenne azt mondani, hogy ez energiával párosul, ha azt vesszük, hogy a lila karikákat még mindig nem sikerült lealudni a szemeimről. nem akarok nagyokat mondani, de még mindig megébredek éjjel 4 és 5 között, és nem azért, hogy valakit gondolatban betakarjak, haenm mert az az érzésem, hogy valamivel levagyok maradva. egyfajta üldözési mánia, és mint tudjuk: attól, hogy van, még nem biztos, hogy nem üldöznek.
a szobám közepén áll 3 zsákban és 6 kisebb táskában lepakolva az elmúlt 3 évem és arra vár, hogy kipakoljam, szelektáljam, berámázzam illetve tűzbe dobjam. vicces mégis, hogy nagy utazások után olyan nehezemre esik kipakolni, midnig várnom kell vele 1-2 napot. most is: csak a tetejére ülök mindennek, és magamon csodálkozom. nem azon, hogy átértem a hídon, hanem, hogy hogyan jöttem. tudniillik minden ilyen félelmetes, ütött-kopott és kicsit sem biztonságos hidat úgy testreszab a szívem, hogy mire átérek, már mellékes, amiért indultam: útközben találtam valaki(ke)t, AKI(k)ÉRT érdemes volt átjönni. hát ez lenne dióhéjban a végkövetkeztetés, a konklúzió, az eredmény egy vastag vonal alatt, pirossal, hogy jól lássam, és ne tévesszem szem elől más, elkövetkező, hosszabb és barátságtalanabb hidakon SEM.

popoopopokerface:P

csak beszólok, hogy még élek , és köszi, hogy még látogattok. nemsokára írok is (kb két hét) közben meg elballagtam, meg elbanketteztem, meg el utóbanketteztem, züllöttem és kacagtam sokat, az előbb meg még sírtam is, hogy teljes legyen a kép. túl jól éltem az elmúlt héten, tudhattam volna, hogy csattan majd a vége. és igen, szeretnék valami szépet írni…. de elég nektek ha tükörbe néztek!!! : )))

illatok

tegnap reggel, ahogy kiléptem a lépcsőházból, mintha egy illatszerboltba léptem volna be, annyira tele volt minden tavaszillattal. ma meg, a főtéren egy művészeti galéria előtt haladtam el (mintha régiségek is vannak bent), onnan meg egyfajta hűvösség meg valamiféle “régies”, ismerős és kellemes és és megnyugtató illat áradt, amitől egy pillanatra úgy éreztem, ott van a helyem. miért is ne lehetnének az illatok a nyilak, amik megmutatják a helyes utat?