légy szelíd!

vannak emberek akik minden nap eszembe juttatnak egy káté órát 7edikes koromból. épp az erényeket magyarázta a lelkészünk, és kitért a legeslegföbb erényre: az alázatosságra. ez akkor nagyon mélyen belém vésődhetett, mert egyre gyakrabban rájövök: ez az amit legesleginkább tudok tisztelni valakiben. hogy emberi kapcsolataiban alázatos és szelíd tud maradni még akkor is, ha lenne mire felvágjon. legszívesebben magamhoz láncolnám az ilyen embereket.., és jó hír: egyre gyarapodnak körülöttem.

Isten hozott!

a napokban motivációs levelet és önéletrajzot írogattam. utóbbiban felmerült a személyes jellemzőknél a szokásos jó tulajdonságok, és itt, még ha nem is kell beleírni, a rosszakra is gondoltam. innen meg már adta magát a kérdés a fejemben: ha az interjún rákérdeznének a rossz tulajdonságaimra, mit mondanék? mondjam, hogy kurvára elveszítem a türelmem, ha valaki nem érti a gondolataimat? vagy mondjam, hogy sértődékeny vagyok? Ezekkel a dolgokkal szerintem – többé kevésbé – mindenki így van. de akkor mi az, ami tényleg nagyon gonosz bennem, amivel nagyon kilógok a sorból, és ami miatt valószínűleg majd a mennyországbéli interjún is elbukok? valami azt súgta, csak oda kell figyelnem a mindennapjaimra, és hamar felfedezem a kis genyát magamban : ) És nem is kellet rá sokat várni. Íme röviden: a kis genya bennem beteges kényszert érez arra, hogy akiket érdekesnek talál és szimpatizál, azokat kisajátítsa. friss ismeretségek előnyben, sőt, két régi ismeretséget szívesen elcserélne egy újra. na jó, talán nem pont ennyire súlyos, de az érdeklődés egy régi barát irányába jelentőset csökken. ami súlyos az inkább az, hogy lépten nyomon képes vagyok érdekes emberekbe botlani, ismerkedni, szimpatizálni, megkedvelni és megszeretni. így könnyen megtörténhet, hogy ma érdekelsz, holnap már nem. és EZ gonoszság, amit nagyon sajnálok és ami ellen küzdenem kell…

vallomás

Zsombor! Te vagy az, akivel:
1. éjszaka sétálok a síneken
2. filmet nézek hajnalig
3. almapálinkát iszok (és vörösbort is)
4. midnig ugyanarra gondolok és mindig ugyanazt mondom, mint te
5. úgy tudok vicceskedni, ahogy csak én szoktam és te

Te vagy a kedvenc lakótársam. Kérlekszépen maradj, mert szeretném folytatni a listát : )

Puszizlak,

Kata

sohasem örökre

hányszor szabad újraolvasni egy jó könyvet? ezerszer is, ha vigyázok rá? tarthatom a párnám alatt csak úgy, anélkül, hogy kinyitnám akár évekig? akkor is, ha nem az enyém? el kell-e ebben az életben búcsúzni örökre úgy, hogy aztán még 1OO évet élünk?
a legértékesebb könyveimet én SOHASEM ÖRÖKRE csukom össze.

bárcsak

bárcsak felemelkedhetnék a felhők fölé és láthatnám a Napot egy percre….. tudom, hogy utána úgyis rögtön visszakívánkoznék, de pont ezért : ) mert nem vagyok falánk, csak szomorú, és reumás is egy kicsinyt.

eltévedni

mindenféle speciális rituálé és előzetes töprengés nélkül valamelyik nap hirtelen eldöntöttem, hogy nekem mindenre van időm. azóta bármennyire is idegesítene a belső csergőóra, hogy hoppá elkések, csak azt mondom: nem, pont időben fogok odaérni. ez a hozzáállás egész jól működött pontosan péntek délután 3 óra 50 percig, amikoris beültem egy taxiba, hogy elvigyen az autogara-ig, merthogy 4-kor indul a buszom. beülök, a taxis épp telefonon veszekszik a feleségével. leteszi.
-Azuga ati zis?
-Nu, autogara am zis.
elindulunk fura kis mellékutcákon, homlokegyenest ellentétes irányba, mint amerre én az autogarat tudom, hogy leledzik, már ősidők óta. gondolom megkérdezem, ő is úgy tudja-e, hogy az autogara az nem messze a vonatállomástól van? erre:
-Da’ nu Azuga ati zis?
WTF? még volt 5 perc, és persze csúcsforgalom. végülis 4 óra 10 percre beértünk, közben egy pirosnál ügyesen ne-am făcut socoteala, nehogy ne legyen ott a buszom már, és ne fizessek. de rendes volt, mert a kis kerülőt nem fizettette ki. mindeközben nem mérgelődtem, hogy de ez milyen dolog már, hanem arra gondoltam: van időm eljutni vásárhelyre. így hamarosan megtudtam, hogy van 4:30-as busz is.
én mondom neked, van időnk eltévedni is 🙂

egyedül mindenkivel

ma azon gondolkoztam, hogy mennyire nem vagyok szociábilis. nem tudom így mondják e helyesen, de ha már így gondoltam, amikor ezen gondolkoztam, hát így is írom. aztán rájöttem, hogy akikkel szívesen összeszocializálódnék, azok valószínűleg pont olyan begubózottak, mint én, így aztán minimálisra csökken az esélye annak, hogy bárhol is ilyen emberekbe botoljak. vagy, ha netán találok is egy ilyen embert, ott van az a szerep…. ami vele jár, és ami valószínüleg sem nekem, sem annak a másiknak NEM ÁLLNA JÓL. hát így.

írtam!!

na elnézést a 39 nap késésért, igazából 38 volt betervezve, mivel úgy gondoltam, hogy tegnap meglepem magam egy vadonatúj bejegyzéssel, errefel nem működött ez a nagyonvagány oldal.
elköltöztünk. de annyira, hogy ha valaki térkép segítségével próbál megtalálni kolozsváron, akkor kösse fel amilye van, merthogy azon nem vagyunk rajta. de épp csak az előző utca már rajta van. egyetemre is egészen másra járok, a busz is más, és a személyek is rajta. csak a karakterek maradnak mindig ugyanazok. tegnap egy fogyatékos végig az elválasztó üveget kopogtatta, hogy nézzek rá, majd amikor látta, hogy leszállok, tiltakozni kezdett a sofőrnek, hogy nehogy megálljon. végülis megmosolyogták, meg ő is, meg én is. ritka pillanatok, de olyan jó, amikor mindenkit barátnak érzek magam körül.