szívedre hallgatsz?

kíváncsi volnék, kinn hogyan vevődik észre az, hogy éppen a szívére hallgat? rajtam legtöbbször úgy, hogy letérek az eredetileg eltervezett útvonalról. séta közben a szívem egyszercsak mond valamit, hogy ő márpedig nem arra, hanem másik irányba szeretne menni, áthaladni egy sétálóutcán, elmenni egy bizonyos pad mellett, megpillantani egy kapualjat, egy lépcsőfokot, egy ablakot, esetleg fényt látni bent, és egy fehér falat, ésésés ezt a kitérőt megpecsételendő a szívem kicsit a fehér fal helyébe képzeli magát. ha az életünk a földön csak egy várakozás egy váróteremben, akkor én találom fel magam a leginkább.
de másokat is én találok fel.

hangok a fejben

képzeld kedves olvasó, hangokat hallok. igaz, nem azt mondják, hogy “normális vagyok”. nem is azon van a lényeg, hogy mit mondanak, hanem azon, hogy milyen hangok. olyan emberek hangjait hallom álmomban teljesen tisztán és élethűen ésésés pontosan úgy, ahogy az életben is hallottam, akiket már évek óta nem láttam. álmomban beszélnek hozzám, és én teljes mértékben realizálom és még rá is csodálkozok, hogy TE JÓ ÉG, milyen tisztán és pontosan megmaradt valahol bennem ez a hangszín. és milyen jó, hogy pár másodperc erejéig tudom még néha hallani.

7 vagy ∞?

mondják, 7 évente kicserélődik midnen egyes sejtünk. de akkor mi van a lélekkel? az szokott újulni vajon? ésés hány évente? csak figyelem magamat és azt látom, hogy akire tavaly ilyenkor nagyon sokat gondoltam, az ma már csak elvétve jut eszembe, vagy ami nagyon letört, az ma már hidegen hagy. vagy mondjuk a zene, ami akkor felemelt, ma már untat. persze, most már mindet felváltotta valaki, vagy valami új. van már akire sokat gondoljak, akad olyan is, ami letör, és persze zene is van, ami felemel. a kérdés, hogy ilyenkor hová lesznek a tavaly viselt érzett dolgaim? vagy mi lesz 1 év múlva a mostaniakkal? semmivé lesznek? esetleg beépülnek a sejtekbe és még 7 évig hordozom őket? vagy beépülnek a lélekbe és a végtelenségig velem lesznek?