falevelek

5-ödikben megnyertem a növénygyűjtő versenyt amit a biológia tanárnő szervezett. az volt a lényege, hogy kb 20-30 vidékünkön előforduló növényt (virágokat, fűfajtákat) gyökerestől szépen kiszedjük a földből, kipréseljük, és szépen felcimkézzük, latin névvel, származási hellyel, dátummal ellátva szépen dizájnosan elrendezzük őket. az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy 8O%-ban az édesapám keze munkáját dícsérte az én nevem alatt futó növénygyűjtemény, de ezt csak megsúgom, remélem az akkori biosz tanárnőm nem fogja olvasni a blogomat!! : )
de ez mit sem számít. a lényeg, hogy azóta is megvan bennem hajlam valamiféle növénygyűjtésre, annyi különbséggel, hogy időközben más értelmet kapott. már csak faleveleket gyűjtök. olyan helyekről, ahol valami különleges történt, ahol az a bizonyos fa, és annak levelei “tanúi voltak” valami számomra különleges eseménynek. pl van egy kipréselt juharfa levelem a seregélyesi kastély udvaráról.
a legújabb szerzeményem azonban ez a gingkófa levél, amit ezennel megmutatok neked:

számomra ez a kicsi falevél két okból is értékes. egyrészt, mert ez a legősibb ma is élő fafajta, ami 200 millió éves történelme során világokat látott elpusztulni, majd ismét felépülni. másrészt, mert pont fix ez a falevél a filológia egyetem udvarán levő gingkó fáról származik, ahol ugyancsak sokmindent láthatott: nyelvésznek készülő fiatalokat fénymásolt könyveket bújva, kint tartott német órákat, padon semmittevős kacagós lazulásokat, reményeket ébredni és reményeket kialudni, ég felé néző szemeket és bennük a hálát, ésésés még tanúja lehetett valami olyannak is, amit én csak elképzelni szoktam. akárcsak az ősei, ez a falevél is Világokat látott. és most itt van nálam, préselődik, és remélhetőleg egész életemben mesélni fog nekem 3 évről és még valamiről, ami “nem eltelt, hanem VAN”.

a fénykép hátoldala

a napokban régi fényképeket nézegetve feltűnt, hogy szinte hamarabb megnézem a fénykép hátát, mint magát a fényképet. a tiszta fehér hátoldal letör… mikor? ki? hol? kivel? MIT? szinte bizots vagyok benne, hogy a tiszta fehér hátoldalú fényképek soha meg nem történt történetekről mesélnek. én mindig keresek valamit a fényképek hátán, ami a valósághoz köti őket. egy gyermeki krix kraxot. kicsi rajzot, monogramot, de legtöbbször egy dátumot, ami alapján elhelyezhetem azt a bizonyos pillanatot az időben. ez valamiért nagyon fontos nekem. ilyenkor az első dolgom rájönni, hogy vajon akkor, abban a pillanatban mit csinálhattam én? valahogy így: 1995, Róma. aha, itt megyek másodikba, örvendek az új macskámnak, idegesít hogy kiégettem a lila sztreccsnadrágomat a pirográffal, és szagolgatom a foszforeszkálós maci kulcstartóm műanyag szagát. ha viszont egy rövidebb írást is találok a fénykép hátán (1995, Róma, boldogság. vagy: nagyon jól érezzük magunkat, finom a fagyi, szépek az olaszok de hangosak, hiányoztok, puszi) attól még közelebb kerül hozzám az a bizonyos pillanatkép. amikor érzéseket találok megörökítve egy régi fénykép hátoldalán az olyan számomra, mint kincsesládára bukkanni, vagy egy feledésbe merült romvárost feltárni. nahát! ezek itt éreztek valamit! és éppen itt van előttem, ami akkor a szívükön volt! és egyszercsak azon veszem észre magam, hogy ez a két-három mondat nekem maga a KÉP, és az emberek és az épületek és a naplemente csak melléklet, illusztráció az Érzéshez.

jó vagy rossz?

meggyőztél, írok. képzeld, találtam egy jó bizonyítékot arra, hogy igazából optimista vagyok. ezt mondjuk sosem tagadtam, csak néha voltak vannak helyzetek, amikor ordít rólam az ellenkezője, és el-elgondolkodtat néha, hogy a félig tele pohár miért üres félig? na de íme a bizonyítéka valaminek: rájöttem, hogy a jó és rossz emlékeimet kicsit másképp kategorizálom egy ideje. éspedig nem jók, illetve rosszak, hanem de jó, hogy megtörtént emlékek, illetve de jó, hogy túl vagyok rajta emlékek.

HATALMAS különbség.

ilyen formában egyrészt kifejeződhet a hálám előbbiért is, meg utóbbiért is. másrészt, utóbbi kicsit úgy hat, mintha a jelenem és jövőm valami sokkal de sokkal jobb lenne, vagy legalábbis valami jobb fele haladna.
hát nem szebb megoldás, mint “jó”-val meg “rossz”-al felcímkézni minden dobozt?? nincs olyan, hogy rossz. minden jó!!! csak ki kell centizni a megfelelő nézőpontot. valakinek a szavaival élve: “minden a tálalástól függ”. hát tálaljunk szépen.
s váljék egészségünkre az is ami megtörtént, és az is, amin túl vagyunk!

érdekesség

eszembe jutott a minap valami, amit már nem tudom, hogy idézet formájában olvastam, vagy hallottam valakitől. mindenesetre a lényege, hogy a mai fiatalságnak az a legnagyobb problémája, hogy semmi sem érdekli, semmi sem köti le a figyelmét, noha a lehetőségek, akár a 10 évvel ezelőttiekhez viszonyítva is, ma szinte határtalanok. és éppen ez a probléma. vegyünk például engem. itt van előttem egy 15 inch-es monitoron A VILÁG, és mi az ami engem ebből érdekel? a leveleim, 2 kedvenc idézetes fórum, néhány pillanat az ismerőseim életéből 2 közösségi oldalon, néhány blog amit szívesen olvasok, és, hogy honnan tölthetek ingyenesen zenét meg filmet. ENNYI. ezekben nagyjából kimerül A VILÁG iránti érdeklődésem. nem érdekel hogy a gazdasági válság éppen hol tart, nem érdekelnek a legújabb felfedezések, sem az, hogy ki kapta tavaly a darwin díjat. ezt még saját magam előtt is gyakran szégyellem, nemhogy előtted, aki mindezt olvasod. ezért most eldöntöttem, hogy összeírok egy listát azokkal a dolgokkal, amiket én személyesen ÉRDEKESnek találok, ami leköt, amit ÉRDEKLŐDÉSSEL tudok csinálni, és amit (remélhetőleg) sosem fogok megunni.
hát íme a 10 Katának legérdekesebb dolog a világon:

1. saját érzelmeim elemezgetése, honnan jönnek, mi váltja ki őket, hogyan változnak az idők során, és miket vagyok képes művelni miattuk

2. emberek megfigyelése, bennük a saját magam, illetve a totális ellentétem felismerése

3. beszélgetés ezekkel az emberekkel, egyedülcsodálkozás rajtuk, hogy léteznek, és együttcsodálkozás velük a világon, hogy olyan, amilyen

4. megfigyelni a gondolatok “útvonalát”, a furcsa összefüggéseket két gondolat között, azt a játékot, amikor beszélgetés közben egyik gondolat/téma váltja a másikat, és a végén teljesen máshova jutunk, mint ahová indultunk

5. utólag rájönni, hogy a világon minden okkal történik, észrevenni, hogy a múltam egyetlenegy pillanatának a jelenemben mekkora hatása van, megérteni, hogy mi célból történt akkor épp az, és rájönni, hogy pont így kellett történjen

6. az éjszakai égbolt alatt feküdni, csillagokat nézve magamat nagyon kicsinek érezni, és közben tudni, hogy egy egész világ él bennem is

7. távolról és magasról egy völgyre, benne házakra lenézve nagynak érezni magamat, elképzelni, hogy madár vagyok, hogy felröppenek és csak szállok amíg a szem ellát, végül belenyugodni, hogy nincsenek szárnyaim

8. családfám kutatása, annak vizsgálata, hogy milyen tulajdonságok keveredtek az egyes ágakon és ez hogyan nyilvánult meg az ág legvégén

9. régi írás/festmény, illetve régi épületek falainak tapintása, elképzelni, ahogy évszázadokkal ezelőtt ott keményen dolgoztak valaminn, és én most annak eredményét érezhetem a két kezemmel, egyfajta időutazás aminek a végén levonható a következtetés, hogy nem hiába éltek és nem hiába élnek az emberek a földön

10. figyelni az állatokat ahogy egymás között viselkednek, főleg az egymás iránti törődésüket, odafigyelésüket, ahogy bizonyos helyzetekben megvédik egymást, bármi áron

hát eddig ez lenne a top 10 nagyonérdekesség számomra, és a sorrendnek igenis van jelentősége. lehet, a vége az lesz, hogy elhülyülök. de megpróbálom majd azt is a legnagyobb érdeklődéssel fogadni. most viszont ha lehet egy kérésem: függetlenül attól, hogy rendszeresen olvasod a blogom, vagy csak véletlenül kerültél ide, gondolkozz el te is a saját top 10-eden, állíts össze egy ilyen listát, blogold ki a világnak, majd nyomtasd ki magadnak is és ragaszd az íróasztalod fölé, és foglalkozz velük sokat sokat. egy szó mint száz, ne hagyjuk, hogy érdektelenséggel vádoljanak minket : )