a román médiáról, utoljára

ha jól emlékszem valamikor nem is olyan rég blogoltam néhány sorban, hogy mit gondolok a román meg a magyar médiáról. hát most ismételten hangot adok felháborodásomnak, de ezúttal csak az egyiket illetően. hála a jóistennek ritkán nézek tévét, de ha eszembe jut, hogy régebb mennyit néztem, elcsodálkozok: vajon akkoriban jobb dolgokat mutattak? vagy én voltam nyitottabb a mocsokra?

mostantól hivatalosan is GYŰLÖLÖM a román médiát. úgy alapból megvetem ezt a területet, merthogy megvan minden esélye, hogy szépre és jóra tanítson ezreket, és ehelyett erőszakkal, szerencsétlenségekkel, az emberi hülyeség sztárolásával, és még kitudja mi a búbánat férfiasságával tömi az agyunkat. de nem ez az oka annak, amiért ilyen kicsit sem kellemes érzéseket keltett bennem néhány román tv csatorna. hanem az az elképesztően hangos, szenzációhajhász, képmutató, a könnyek mögött a nézettségi mutatókat figyelő, örjítő médiazsivaj váltotta ki belőlem, ami egy román énekesnő hirtelen halála körül alakult ki.

egyszerre 3 csatorna élőben mutatja a temetést, jól rázoomolva a hozzátartozók arcára minden lehetséges pozicióból, hogy lássa ám a nép, kinek milyen szögből folyik a könnye!! közben régi paparazzifotókat vágnak be a megboldogultról, ügyes bajos dolgait osztják, találgatnak, spekulálnak, és ha ez még mindig nem lenne elég, íme az amitől végképp felfordul a gyomrod: párhuzamosan fut a happy hour (!!!) című műsor, ahol meghívottak az énekesnő barátai, őt véleményezik, emlékeket mesélnek, “sajnálkoznak”. nyerő kis összeállítás, igen, showműsor, aminek a fénypontja a temetés élőben. a legtöbb néző számára egy nagy zacskó tökmag mellett tökéletes délutáni kikapcsolódás. azt viszont csak remélni tudom, hogy utána néhányan felteszik maguknak a kérdést: jó, de hol van a gyász? hol van az együttérzés? merthogy ebben az egészben egy fikarcnyi gyász sincsen. csak a képmutatás és az a gusztustalan igyekezet, hogy az utolsó cseppig hasznot húzzanak valakinek a sztárságából. én ezerszer többre tartom azt a gesztust, amikor egy percre elsötétül a képernyő, mint ezt a förtelmet.

ezeket látva valamelyest megtudtam érteni, hogy egyesek belefáradnak az életbe. vagy belefáradnak abba, hogy színház az egész életük, és úgy döntenek, hogy nem várják meg a következő felvonást.

bon voyage

szerintem vannak könnyű utazók és problémás utazók. előbbiek azok, akik gondolkodás nélkül felpattannak a vonatra, röviden vagy egyáltalán nem is búcsúznak, a vonatablakból is midnig előre néznek, a hátizsákukban pedig szigorúan azok a dolgok vannak, amik az utazáshoz szükségesek. ezzel szemben a problémás utazók előbb jól megrágják már azt is, hogy egyáltalán útnak induljanak-e. majd az útvonalat, a búcsúzás lélekben már egy hónappal az utazás előtt megkezdődik, könnyes szemmel néznek vissza, és a hátizsákukban többet nyom a múlt, mint a jövő. és utazás alatt most természetesen nem kilóméterek megtételét értem A és B pont között.

a napokban utaztam. már hetekkel előtte elhatároztam, hogy NEM fogok nehéz hátizsákot vinni. de mégis mi az, amit kidobhatok? egyáltalán tud-e szelektálni egy problémás utazó?

valamelyik nap a főtéren sétálva megláttam egy hirdetést, hogy minden vasárnap 5től angol nyelvű istentiszteletet tartanak az evangélikus templomban. kíváncsivá tett, ugyanakkor pedig arra gondoltam, mintegy évzárásképpen is szép dolog lenne, hálát adni emberekért, dolgokért, satöbbi. ugyanolyan reményekkel nyitottam meg a templomajtót, mint általában ilyen alkalmakkor: hogy egy jóságos Kéz végigsimít majd ott, a padban ülve, és letisztítja rólam az összes lejárt szavatosságú gondolatomat. így történt, ráadásképpen pedig még egy történetet is hallottam, ami szimbolikusan nagyon is talál rám a napokban, ésúgy általában.

hernando cortez spanyol konkvisztádorról szólt, aki megérkezve az új világba megparancsolta a katonáinak, hogy égessék fel a hajóikat, hogy még csak eszükbe se jusson visszahajózni spanyolhonba, hogy üljenek csak nyugton ott mexikó partjainál és hogy a hátralevő életüket teljesen az új hon építésének szentelhessék.

minden tiszteletem az övé. felnézek az ilyen határozott emberekre, nélkülük a térképünk még mindig tele lenne fehér foltokkal és egyéb hiányosságokkal a fejünk. mégis úgy gondolom, akit igazán érdekel a jövő, az nem tudja csakúgy felgyújtani a múltat. hanem szelektál a hajók között, amik oda vezetnek. ezt meghagyom, mert ez a gyökereimhez visz. mert ebből táplálkozom. mert még szükségem lehet rá. mert ez határoz meg leginkább. mertmertmert. ezt viszont lebontom és a deszkáit felhasználom valami másra, mert csak egy korszaka volt az életemnek, aminek vége. mert már nem ad újat. mert már nincs rá szükségem. mert már csak teher. mertmertmert.

hát én valahogy így szelektáltam a napokban, és örömmel vésem be a hajónaplómba, hogy perpillanat megfelelő számú hajóval haladunk
a megfelelő irányba! : )