meg-e világosodtál már?

semmi esélye az ősznek besötétíteni, a minap buszra várva abszolút semmire nem gondolva csak úgy a semmiből mint akit fejbevágnak, megvilágosodtam.

nekem is megvan az a ritka jó tulajdonságom, hogy csak azt tartom jónak, amit én vallok, hiszek, csakis az a filozófia helyes, ami szerint ÉN élek. ha neked más az életfelfogásod, akkor nekem az már gyanús, ferde szemmel nézlek, olyan mintha elfogadnálak, pedig csak úgy teszek feltéve ha talál veled a szó, de magamban úgyis tudom, hogy te más vagy, nem arrafele tartassz, amerre én, és egy hamis célba fogsz beérni, ha egyszer beérsz egyáltalán. de mekkora ostobaság ez már! szinte belepirulok a szégyenbe, valahányszor tudatosul bennem a szűklátókörűségem. mégis ki vagyok, hogy én legyek a helyes életvitel viszonyítási pontja? ki vagyok én, hogy hozzám kelljen igazodj? hát senki.

na hosszú lére eresztettem, de ott, a buszra várva abszolut semmire nem gondolva csak úgy a semmiből mint akit fejbevágnak rájöttem, hogy XY talán éppen attól lesz jobb ember, mert egy számomra idegen istenhez imádkozik. vagy mert egyáltalán nem imádkozik. vagy mert a saját neméhez vonzódik. vagy mert sötét ruhákba öltözik és félrenyalja a haját, vagy mert…mert…mert…. XY talán pont attól lesz értékesebb az emberiség számára, mert nem az én elveimet vallja, hanem az övéit.

színek

most hirtelen nem azért jött rám a blogírhatnék, mert új hónapba léptünk, hanem mert rácsodálkoztam a magyar nyelv szépségére. én ma gazdagnak érzem magam, pedig nincs munkám, nem örököltem, és az ösztöndíjat sem rakták még fel a kártyámra.

de mégis. régebb, amikor szép festő szerszámaim voltak (színes ceruza, vízfesték, “tempera”, zsírkréta, stb) már alig vártam, hogy fehérlapközelbe bárminek a közelébe kerüljek, amire festeni lehet, és össze-vissza maszatolhassam kéktől a rózsaszínig mindennel, ahogy nekem jólesik. mint amikor bátyámmal bebújtunk az ágyneműtartóba, én a felső polcra, ő az alsóra, és jól összefirkáltuk a deszkákat. el lehet képzelni, mennyire felértékelődött ezáltal az ágyneműtartó, amikor szegény eladásra került – dupláját adták érte : ))

szerintem így kellene legyen ez az írással is. a magyar nyelvünkhöz – de mindenki a saját anyanyelvéhez ugyanígy – úgy kellene hozzáálljunk, mint azokhoz a 36 darabos színes ceruza készletekhez, amiért annak idején visítva toporzékoltunk a boltban, amit féltettünk a padtárstól, amit midnig rendben tartottunk, s amivel fantáziánk legszebb tájait jelenítettük meg.