nagy utazás

ha nem érzed eléggé az idő előrefele rohanását, akkor íme egy megoldás a sok közül: vegyél ki könyveket a könyvtárból. meglátod, kettőt alszol és már kell is vinni vissza, mert lejárt a 4 hét. mintha hideg vizes törülközővel felpofoztak volna úgy érintett ma reggel a felismerés, hogy már egy hónapja kivettem a két német nyelvkönyvet. nem azért mert nem jutottam a végére (nem is kell, lassan haladunk az órán) de milyen ez már! hát nekem úgy tűnt mintha tegnap lett volna. ó…..ó…..

egyébként ma már jobban szolgált az egészségem. még midnig felébredek éjjel, hogy fulladok meg, és akkor felköhögöm a házat, de már megkérdeztem, hogy zavarja-e őket, és azt mondták, hogy nem. bejártam a könyvtárba hosszabbítani és ugyanott megtanultam kezelni a xeroxgépet. néztem, ahogy spanyol gyerekek rollersíznek az egyetem előtti placcon (még ilyent nem láttam: a lábukra volt csatolva egy olyan mint a roller alsó fele, aminn állni kell, és síbotokkal hajtották magukat, mindenki más pedig nézte őket. kérdeztem mi csinálhatjuk-e. azt mondták nem, it’s only for the spanish. hát igen gondoltam, mert ők azok a szerencsétlenek akik sosem látnak havat, legalább rollerrel tapasztalják meg a majdnemsízek érzést) aztán hazajöttem és egy hatalmas csomag gyergyóból származó tökmaggal megnéztem AZ ESKÜVŐT. szép volt. legjobban az tetszett, hogy a her royal highness the duchess of cambridge majdnem olyan magas mint a férje. az esküvőnek pont vége lett, amikor én visszamentem az egyetemre, és kifizettem 7O eurót a közelgő berlini kirándulásra. hazajöttem, megírtam egy pályázatot és megnéztem a Sose halunk meg című nagyon-nagyon jó magyar filmet. a vége könnyes lett. mindenkinek ajánlom, a zenéjét pedig mindenkinek itt alant posztolom.
tessék sok szeretettel hallgatni!

medvebocs

ez a nap nyomtalanul tűnne el életem történetének nemlétező papirusztekercsein, ha este nem fogyott volna el a papírzsebkendőm.

úgy volt, hogy én tegnap ilyenkor még lázasan készültem a mai két kurzusra. aztán amikor lefeküdtem két paplan alatt is úgy rázott a hideg mintha legalábbis gyergyóban lennék januárban félmeztelenül a hegyekben. bevettem egy gyógyszert és attól semmiperc alatt úgy kimelegedtem, hogy tiszta vízben aludtam reggelig. reggel eldöntöttem, hogy képtelen vagyok órára menni, tegnap is tiszta mazochizmus volt elmenni németre, és még szerintem azt is gondolták, hogy meg akarom fertőzni őket, vagy valami. szépen itthon maradtam hát, és így “tőtt” el a nap, hogy csomafalviasan fejezzem ki magam. (erről jut eszembe: megszült a picurkánk csomafalván, 2 darab szőrgombóc kicsipicurkánk van a garázs padlásán, szénában. lehet kezdeni irigykedni!!)

na de. este leszaladtam a lidl-be papírzsepiért és citromért. vásárolgatok-vásárolgatok, és feltűnik, hogy egy középkorú kopasz mind sasol engem. az ilyentől sikítani tudnék. mit néz, mit akar? aztán még a kasszához is akkor ment, amikor én, és a kosárkájával is addig várt amíg utolértem. a bolt előtt úgy tűnt leszállt rólam, elindulok a rövidítő ösvény fele. hát egyszer hallom, hogy valaki nagyon szalad utánam, de még olyan idegesítő csoszogással közben, mint a horrorfilmekben. már elképzeltem, hogy ez a kopasz lesz az, és mostmár nagyon vert a szívem az izgalomtól, hogy ő üt-e le engem, vagy én őt. nézek hátra, hogy az ő-e az, és hát nem. a koreai srác az egyetemről. meg akart ijeszteni, és sikerült neki. aztán látta, hogy beteg vagyok, és biztos lelkiismeretfurdalása lett, mert hazáig kísért a kedves.

a mai nap fénypontja mégis egy medvebocs volt a fán.

Nagybetűkről

Tisztában vagyok vele, hogy a magyar nyelvtan jelenlegi szabályait figyelembe véve, a bejegyzéseimben csak úgy hemzsegnek a hibák. Főleg olyan helyeken, ahol pont van és új mondat kezdődik. Már többen megkérdeztétek, hogy miféle módi ez, hogy nem írok nagybetűt. Errefel én is vissza kellett keressek az archívumban, hogy mégis mikor volt utoljára, hogy nagybetűvel kezdtem egy mondatot. Valamikor 2007-ben volt olyan!

Én a bejegyzéseimet csak amolyan utcán két kapualj közötti mesélésnek gondolom inkább. Nem úgy, hogy valaki illedelmesen megszólít, bocsánatot kér, bemutatkozik, XY vagyok, és ugye milyen szép napunk van. Hanem úgy, hogy hirtelen megjelenik egy azt sem tudod kicsoda azt sem tudod honnan, és eszedbe juttatja, hogy milyen szép napod van. Ó, hát csak így van értelme ismerkedni! Így olyan mintha játszanánk, de a játékszereink mégis a legkomolyabb dolgok amik léteznek. Igen, ez még egy közös vonás a bolondok és énbennem: úgy barátkozok legszívesebben emberekkel, hogy csak odamegyek, és in medias res mindenféle bevezető és felvezető nélkül elmondom, hogy épp mi szépet érez a kicsi lelkem. Aztán a reakciótól függ, hogy barátkozás lesz-e vagy hülyéneknézés. Én mindenesetre egy ablakot kinyitottam… Nem szeretem a mellébeszélést, energiapocsékolást, a protokollt, a szabályokat. Sokkal egyszerűbb egyből belevágni a lényegbe. A másik ok, amiért mellőzöm a nagybetűket meg, hogy szerintem egyik szavunk sem fontosabb a másiknál. Miért kellene megkülönböztetni őket ilyen formán? Azonkívül persze, hogy a gyengénlátók így jobban el tudják választani ezt a mondatot a következőtől. Ennyi.

a mai napom reggel 7-kor kezdődött. kivittek a frankfurti südbahnhofra, ott feltettek egy IC-re. azután még 2x átszálltam már nem tudom, hogy hol, és fél 12-re “hazaértem”. közben csak megettem egy szendvicset és végig zenét hallgattam. akkor ébredtem meg, amikor az állomásról a a bentlakás fele húztam a bőröndöt. egy vörös macska állt az út közepén a bentlakás előtt, és fix engem bámult. olyan rég vártam már macskát látni úton. aztán a 6-odikra felcipelés közben segített az azerbajdzsáni lány, akivel együtt vagyunk német órán. kedves. azt mondta azért segít, mert nemrég ő is ebben a helyzetben volt, és neki is segítettek. a nap elhatározása, hogy ezt a segítséget mihamarabb továbbadom!

fénypont

gondoltam örömet szerzek magamnak ezen az esős és orrfújásos délutánon, és leblogolom a tegnap estét.

a tegnap este határeset volt a csodálatos és a felejthetetlen között. de legyen inkább csodálatos, mert mostanában nagyon feledékeny lettem (van egy méhecskés pólóm, amit még ágival vettünk kolozsváron. az elmúlt 1 hónapban meg voltam győződve róla, hogy a szállodában felejtettem akkor este, amikor első nap megérkeztem schmalkaldenbe, és nem engedtek be a bentlakásba, mert vasárnap volt. nem is mondtam el senkinek, mivel még magam előtt is szégyelltem ezt a fokú szórakozottságot, aztán amikor már majdnem megmondtam volna, kb egy hete, megtaláltam a fekete nadrágok között.)

na de. tegnap este elsétáltunk ehhez a közelben levő várhoz. ebben az az érdekes, hogy nagyon nagyon régi, igazából már csak romok és falak, körülöttük ezekben a percekben is dúl-fúl már az orgonaillat, és a romok között vannak hinták. pont ennyi kellékek kellettek ahhoz a jelenethez, ahogy kata a naplementében a középkori várfalak között hintázik az orgonaillatban. ez így leírva annyira csöpögős, hogy nekem is maratont futnak a hidegek a hátamon, dedede amikor ott voltam a csendben és semmire nem godnoltam, csak hintáztam, annyira de annyira jó volt, hogy az már határeset a csodálatos és a felejthetetlen között. de legalábbis elnyerte az idei húsvét fénypontja címet.

cserében most szomorúság van, mert holnap megyek vissza és a családom is : (((

szászok

ha lenne most egy olyan szavazóverseny, hogy szerintem melyik a legjobb, legmelegebb szívű, legkedvesebb nép, akkor én ezerrel küldeném a szavazatokat az erdélyi szászokra! nagyon-nagyon vendégszerető, hagyománytisztelő, család- és emberközpontú népek, és úgy gondolom, hogy mindenkinek, de legalábbis minden székely családnak legalább egy szász családdal szorosabb, baráti kapcsolatot kellene kialakítani.

ezt azért írom, mert tegnap pont meglátogattuk a szász ismerőseinket. ők igazából szeben mellettiek, csak gyergyóba jöttek dolgozni valamelyik gyárhoz még a 8O-as években. olyan nagyon szászok, hogy a nevük is német, és otthon is németül (szászul) beszélgettek. úgy lettünk ismerősök, hogy fix egy napon születtem a lányukkal (az ő anyukájának hamarabb elfogyott a teje, ezért az én anyukám pótolta néha, de hát ez gyakran előfordul szülészeteken) aztán 89-ben ceausescu eladta őket a német államnak, ők meg kiköltözhettek nyugodalmasan kutyástól-macskástól bajorországba. gyakran járogattak haza, olyankor hoztak nekünk haribo gumimacit, alles-müller-oder-was gyümölcsös joghurtot, lilatehenes csokit. igazi népünnep volt ilyenkor a bucsin negyedi gyermekek között! én még sosem voltam itt náluk, ésésés teljesen el voltam ragadtatva a vendégszeretetüktől, ahogyan fogadtak, ahogy marasztaltak, hogy aludjunk náluk, ahogy felpakoltak házitojással amikor jöttünk el (mert ugye tyúkokat is tartanak)

az idei húsvét feketepontja: sikeresen meghültem és most is lázasan írtam ezt a bejegyzést. tessék megtapsolni érte.

tegnap és ma

tegnap este objektív okok miatt nem írhattam, ezért egész éjjel álmatlanul forgolódtam itt frankfurt egy csendes külvárosi házikójának tetőterében, és az olvasóimra gondoltam, akik reggel majd nem találják a megszokott napi bejegyzést. aztán hajnali 3-kor felköltöttem nagymamámat, hogy igyon velem narancslevet. ettől minden jó lett, jót aludtam utána.

az ideutazásom érdekes volt. a legérdekesebb rész nem is várta meg, hogy felszálljak valamelyik vonatra (mivel a legolcsóbb, 33 eurós jegyet vettem, úgy kellett megbűnhődnöm, hogy az A és B pont közötti 180 km távolságon 4-szer váltottam vonatot) na de. kedvenc tegnapi érdekességem még az egyetem melletti állomásban megtörtént. állok ott egy hátizsákkal és a szép virágos bőrönddel, és látom, hogy jön az egyik amerikai lány (aki mellesleg fix szemben lakik velem) ugyancsak egy hátizsákkal és egy bőrönddel. beszélgetni kezdünk. azt mondja, megy münchenbe, mert ide repültek a szülei, hogy együtt töltsék a húsvétot, hát mondom ez érdekes, én is pont ezért megyek frankfurtba. kérdezem, hogy mikor jön vissza. azt mondja kedden, erre mondom, hogy nahát én is. na és mit tanulsz, mert ritkán szoktunk beszélgetni. azt mondja közgáz szakos, mondom én is. na és hányad éves vagy? mesteris, ez az utolsó évem az egyetemböl. itt már olyanokat is kezdek mondani, hogy unbelievable, mert mintha magamat hallanám beszélni. kérdezem hát, hogy te mikor is születtél. azt mondja, nyolcvanhétben. ez is stimmel. ésésés melyik hónapban? na persze, hogy augusztusban. hát milyen érdekes ez már! az észak karolina állami mary beth és énköztem mindössze egy nap a különbség, és még annyi, hogy 2011 nagycsütörtökén egy viszonylag no-name németországi városka állomásában két különböző vonatra szálltunk fel. ha mondjuk valahol, valamikor lejátszanák életünk filmjét párhuzamosan, nagyon befizetnék. én irtó kíváncsi tudok lenni az ELŐZMÉNYEKRE, amelyek két embert egyazon időben egyazon helyre sodornak. van ebben valami vonzáselmélet is elrejtve, azt hiszem. mindenesetre nagyon nagyon kíváncsi vagyok, hogy az elmúlt 22-23 évünk élményei mennyire voltak hasonlóak, különbözőek. de hajlok afelé, hogy léteznek szinte azonos sorsok.

és akkor legyen valami a máról is: együtt van a családom színe-java és nagyon boldog vagyok! ennyi elég is. áldott húsvétot mindenkinek.

szekuritáté

így hívták azt a szervezetet, ami többször kutatást szervezett a házikónkban a nyolcvanas években, és amitől anyukám megőszült a húszas éveiben. (feltűnt nekik a határon 86-ban, hogy miért van annyi magyar könyv nálunk, székelyföld leírása, meg istvánakirály kazetta, így hát a hírünk hamarabb hazaért, mint mi, és másnap már kopogtattak. elvitték a könyveket és anyukámékat is, kihallgatásra, kiabálásra, fenyegetésre. ő ezért őszült meg, és azóta festi a haját.)

a szekuritátéval történt eset után pont 25 év kellett elteljen, hogy én ma reggel 8-kor azon kapjam magam, hogy hajamra süt a nap. boldogan fel is keltem és gyorsan megmostam, hogy a nap szárítsa meg nekem, ne az elektronika. így is lett, remekre sikeredett a hajkoronám. na de. az ablakban nézegetve, simogatva, becézgetve hogy milyen jó már, a göndör fürtjeim között kiszúrtam egy ősz hajszálat. ha pedig ehhez hozzáadjuk azt a háttérinformációt, hogy ez a második ezen a héten, akkor kb el tudod képzelni, hogy mit éreztem. hát miért kell ez történjen velem??? engem nem vitt el a szekuritáté még soha, nem estem át traumán, még csak azon sem kell nekem aggódni, hogy mi lesz a telefonszámlámmal. jó, tudom, hogy sokmindentől függ, pl génektől, hogy ki mikor kezd őszülni. például egyik nagymamám még most is viszonylag nemősz. de ha az én fejem pár éven belül fehér lesz, akkor kb megbolondulok.

a mai nap fénypontja az a kétszer félperc volt, amikor úgy éreztem, hogy meg kell állnom csak azért, hogy megcsodáljam ami előttem van, és rácsodálkozzak az életem tökéletességére. először naplementekor az óvoda melletti ligetben, másodszor itthon a konyhában, amikor rájöttem, hogy szeretem a lakótársaimat.

pigmentet és boldogságot mindenkinek !

38 ezer

pont ennyi lejes az a bolt gyergyóban, amelyiknek úgy igazából még mindig nem vagyok tisztában a kínálatával, merthogy a 4 kiszolgáló végig gyanakvóan néző, időnként fölösleges kérdéseket feltevő, egyébként életunt nő még sosem hagyta, hogy végignézzem azokat. egyébként már azzal kiverik nálam a biztosítékot, amikor megkérnek, hogy hagyjam a táskámat a bejáratnál. jó, ott hagyom. de akkor elvárnám, hogy a 4 közül legalább ketten figyeljék a táskámat is, mert lehet, hogy az értékesebb, mint amivel én valaha is megtudnám tömni a zsebeimet ebben a boltban.
de nem. a vigyázó szemek csak engem figyelnek.

a lényeg, hogy ma voltunk a német megfelelőjében. ebéd után készültem valami ragadós dolgot vásárolni, ami segít felragasztani szép dolgokat a fehér falaimra. összefutottam a koreaival, aki pont oda készült, ahová én. együtt mentünk bevásárolni, ő serpenyőt vett, én ragasztok és hajcsatok. : ) na de. az itteni 3.8 (4.2) lejes boltnak legalább van neve és arca: ő tedi, egy kedves maci, aki midnig mosolyog, mert minden nagyon olcsó, pontosabban 1 euró. a bolt kb 3-szor akkora, mint otthon, és két kedves fiatal lány árul, pakol, árcimkéz benne. szeretem, mert nem kérik el a táskámat a bejáratnál, és nem néznek gyanakodva. zavartalanul el lehet nézni a kínálatot és a sok jó olcsó akármi között még érdekes dolgokat is lehet találni. ennyi : ) arra gondoltam, ha hazamegyek majd jól feladom a market inget a 38 ezer lejes boltosnak.

ezenkívül ma a hétfő olyan volt, amilyen lenni szokott. könyvtár, egyetem, napozás. mivel egy kép többet mond 1000 szónál, úgy döntöttem, hogy a mai nap fénypontját kép formájában közlöm. íme, itt van kb 1100 szó:

azért is jobb gyergyóban

…mert ha vasárnap este 9-kor veszem észre, hogy elfogyott a maszlinám, akkor szimplán leszaladok a sarki ábécébe, és veszek (igen, balkáni vagyok, nekem a maszlinám szokott elfogyni, nem az olivabogyóm) na de ezek a “CILIvizált” németek vasárnap semmit sem nyitnak ki. maszlinahiányos vacsorát kellett elköltenem tehát, és kicsit fáj.

a mai nap csak annyira volt hasznos, amennyire annak terveztem. félkettőkor úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit puskából lőttek ki, majd takarítottam, ettem és kimostam a feketéket. úgy érzem valahányszor használom a mosódát, egy kicsivel bölcsebb leszek. ma enyhén szólva leszakadt a pofám, amikor mentem, és a ruháim ki voltak szedve a mosógép tetejére, pedig csak max 5 perccel mentem később, mint ahogy a program lejárt. ilyen kolozsváron sosem volt. én pl tisztán emlékszem, hogy képes voltam várni a mosógép mellett, hogy jöjjön a ruhájáért már az a valaki, noha nagyon kellett sietnem egyetemre. való igaz, hogy nem voltam boldog azokban a percekben, de eszembe sem jutott, hogy valakinek a ruháihoz hozzányúljak. szerintem az intim szféra, legalábbis amikor vesszük ki a mosógépből akkor mindenképp. ennyit a CILIvizáltságról.

a mai nap fénypontja pont fix az ébredés előtti percekben volt: valami irtó humorosat álmodtam, részletekben megvan még, bár azok nem tűnnek humorosnak. mégis, arra ébredtem, hogy nyerítve röhögök valaminn. mióta itt vagyok ez már a második eset, hogy röhögök álmomban és beleébredek. megfejtésem is van rá: freud óta tudjuk, hogy álmunkban mindig azt látjuk, éljük át, ami a mindennapjainkból hiányzik, nem valósulhat meg, elnyomjuk, stb. hát kb ez van velem és a kacagással.
jó, hogy szoktam itt nevetgélni ezen-azon, de nem úgy, ahogy mondjuk otthon a fabricii utca 123 szám alatt. meg aztán van nekem egy sajátos, a jóízlés határait fényévekkel túlszárnyaló nyerítésem, amit itt sehogysem tudok kiadni magamból. ezért aztán gondolom, hogy a nyerítésem járkál bennem fel-alá, és várja az éjjelt, hogy egy álom apropóján jól kitörhessen. hiába, azt hiszem jóízűt is csak a saját nyelvén tud kacagni az ember.

remélem virágos volt a vasárnap!

goethe nyaralójánál

…hirtelen a semmiből úgy megkívántam a sört, hogy hazafelé a vonaton csak arra tudtam gondolni, ahogy csörgedez le a torkomon az a keserű hideg folyadék. ahogy leszálltunk a vonatról már mentem is venni, így most ez a bejegyzés sör mellett jön a világra.

ma reggel nagyon fáradt szemekkel indultam neki weimarnak, de a többiek sem voltak a legfrissebbek. a vonaton erhan mellett ültem. erhan egy nagyon csendes szerény török fiú. filmekről beszélgettünk, majd facebookról majd zenéről. ide adta a telefonját, hogy hallgassak meg egy török zenét róla. cserébe én oda adtam neki az ipodomat egy kedvenc ákos számommal. az utazás további részében egymás zenéit hallgattuk, és intettünk, ha valami nagyon tetszett.

weimarban az első érdekesség a kéknapszemüveges roberto strano, aki ugyanakkor ugyanott ugyanazt fényképezte amit én 2 orosz lánnyal. megkértük, hogy fényképezzen le hármunkat, majd beszélgetni kezdtünk. kiderült, hogy ő szicíliai, csak göttingenben tanul jelenleg. ő is egy nagyobb csapattal járta weimar utcáit, mint mi, és többször összeszaladtunk véletlenül, aztán a vonaton is együtt utaztunk erfurtig. az első szicíliai, akit megismerek!!! hát nem hiába tettem fel szicíliát a visionboardomra, ugye? a többi érdekesség weimarban már ismertebb nevekhez fűződik, mint pl goethe vagy schiller. ők valamikor ott lakoztak weimarban, ezért van ott nekik házuk, szobruk, terük, utcájuk, múzeumuk, ligetük, ezeket nézegettük el, miközben rostbratenwurstot ettünk ketchuppal és csípős mustárral. nekem leginkább goethe nyaralója tetszett. ide úgy lehet eljutni, hogy szinte kiméssz weimarból, átméssz az ilm folyón, majd egy nagy mezőn, közben nagyon nézed a gyerekeket ahogy bumerángoznak, majd végül megérkezel egy kicsi mesebeli házikóhoz. na akkor tudod, hogy ez az a hely, ahol goethe annyit kínlódott a fausttal. goethe is szerette olaszországot (szicília, szicília….) és szeretett volna magának itthon egy kis házat udvarral, kerttel, itt-ott bokrok között elrejtett padokkal, hogy olasz környezetben érezhesse magát (na jó, ő toscana párti volt) így született meg az ő nyári rezidenciája, ahol én egy padon ülve hirtelen a semmiből úgy megkívántam a sört.

a mai kiruccanásunk egy másik úticélja buchenwald volt, annak is a koncentrációs tábora. erről nem tudok olyan terjedelmesen beszámolni. legyen elég annyi, hogy egyike volt a legkegyetlenebb koncentrációs táboroknak, németország auschwitzának is nevezik. a bejáratnál nem az áll, hogy “arbeit macht frei”, ahogy a legtöbb kz esetében, hanem az, hogy “jedem das seine”, azaz mindenki azt kapja, amit érdemel. találtam egy listát az erdélyi magyarokról, akiket oda deportáltak, és voltak rajta gyergyóiak, gyergyó körüliek. hát engem eléggé lehangolnak a haláltáborok. ennyi elég is.

a nap tanulsága: jól nézd meg, kivel fényképezteted le magad, mert lehet, hogy valami(k) levágódnak a képről. az alábbi kép egy magát nagyon kreatívnak valló német műve.

feladat: találd meg a hiányzó testrészeket!!

megoldás: fejek.