értelem

nem írok olyan gyakran, mint az elején. ennek kb az lehet az oka, hogy közeledik a vége. de hogy mi az összefüggés, vagy a logika, azon most nincs kedvem elfilozofálni. talán egyszer majd eszembe jut, talán akkor, amikor majd egy macskaköves utcán lehajolok, hogy bekössem a cipőfűzőmet, vagy amikor megfogom a korlátot egy sötét rideg lépcsőházban, vagy amikor egy emberekkel agyontömött buszban koncentrálok, hogy a balrakanyarban ne döljek rá a mellettem levőre, lehet, hogy pont akkor abban a pillanatban bekattan a logika, és hirtelen egy pillanat alatt kitisztul előttem az itt töltött idő ÉRTELME, igen, a nagybetűs, nem az, hogy beleírhatom egy dokumentumba, hogy itt voltam, hanem egy magasabbrendű, amit nem írunk bele dokumentumokba, amit nem kell elismertetni otthon, amiből nem lesz soha naplójegyzet, amit lehet, hogy elmesélni sem fogunk soha senkinek, sőt, ami lehet, hogy még előttünk is örökre titok marad, ha nem figyelünk oda eléggé.
magunkra és másokra.

fűnyírás

most csak azért blogolok egy rövidet, mert szeretném, hogy ha majd visszaolvasom amiket írtam, eszembe jusson ez amit per pillanat érzek: reggel fűnyírógép hangra ébredtem. nem olyan jó érzés, főleg, ha fejfájással feküdtél le. na de megbocsájtom nekik, jó dolog a fűnyírás. jelen pillanatban úgy árad be a friss fű illat ide a hatodik emeleti szobámba, és úgy de úgy keveredik a nyírógép benzinszagával, hogy egy az egyben ott érzem magam csomafalván a patak mellett a házunknál, ahol annyiszor vágta a fát druzsbával nagytatám. pont fix ilyen szag volt!!! imádom a szagokat, illatokat, emlékeimet, mindent : ) boldog vagyok.
csak ennyit akartam mondani. : )

csokitorta

az elmúlt napokban (igen, azokban a napokban amikor vagy lusta, vagy fáradt voltam blogot írni) egy óvatlan pillanatban eszembe jutott az a perc, amikor 12-edik legeslegvégén, ballagás után egy nappal, szombaton délután a salamon előtt felültünk a buszra, ami kivitt a gyilkos tóhoz bankettezni. annyi minden kavargott bennem, annyi mindennel volt tele a szívem, hogy azt csak a hozzám hasonlatos túlságosan érzelmi síkon élő emberek tudják elképzelni, na meg költők-írók, esetleg néhány pszichológus (ők viszont nem tudják átérezni) de nem is ez a lényeg, hanem. március 28-adika óta, pontosan amióta itt vagyok, annyi új benyomás ért, új levegő, új macskák az utcán, új ablakok, új falak, új járdaszélek, új repedések, új ajtók és új kilincsek…… hogy amikor a napokban beugrott a 12-edikes énem, aki felült a gyilkostói buszra a salamon előtt, kicsit úgy éreztem, hogy az csak egy bébi volt a mostani énemhez képest. az nem tudott semmit. az még nem élt át semmit. csak azt hitte, hogy élt, pedig dehogy.

és mekkorát tévedtem! mintha mostanra feltaláltam volna valami spanyol viaszosvásznat, és lenézhetném a fiatal katát bármiért is. valahogy úgy képzelem magamat, a lelkemet, de mindenkinek a lelkét, mint a tésztaformát. vagy tortaformát. (ági, javíts ki….!). mindenkinek csak egy ilyen formát adtak. lehet, hogy ez neked épp virág alakú. lehet, hogy nekem rombusz, lehet, hogy neki háromszög, és lehet, hogy a lakótársnak csillag forma. és mindegy, hogy miket teszünk bele (azazhogy nem mindegy, mert minden alapanyag JÓ kell legyen) de bármit is teszünk bele, a végkifejletnek ugyanaz lesz a formája. 12-edik végén kész volt bennem egy hatalmas torta, minden finomsággal feldíszítve, amit a 12, de úgy inkább az utolsó 4 év alatt összegyűjtöttem. amikor pedig felültünk a buszra akkor épp indultunk, hogy elfogyasszuk a tortáinkat, és ez adott egy hatalmas keserű csoki öntetet az én tortámnak.

most ugyanez van. úgy nagyjából mindjárt átsült bennem egy torta, ami lehet, hogy kicsit más recept alapján készül. lehet, hogy kicsit több benne a cukor.
meggy és vanília is került bele. talán egy kávéskanál rumeszenc. a keserű csoki pedig már ott olvadozik a tűzhelyen, ide érzem az illatát… és amikor néhány hét múlva utoljára kimegyek a szobámból, leadom a kulcsot, és utoljára felülök a vonatra az egyetem előtt,
fix abban a pillanatban a tortám nyakon lesz öntve forró keserűcsokival. de a formája ugyanaz lesz, mint 12-edik végén amikor felültem a buszra.
vagy mint mindig, amikor sütök.

ami volt

mindjárt egy hete nem írtam. ami ezalatt volt, az a következő: münchen péntektől vasárnapig. ami érdekes volt az a péntek esti diszkó, a szombati neuschwanstein kastély látogatás, és a vasárnapi minden. a diszkó jó volt, de az emberek nem voltak kedvesek. a norvég fiú még ütést is kapott a gyomrába szegény, pedig olyan ártatlan, mint a ma született bárány. aztán a neuschwanstein kastély olyan mint a mesében, azt látni kell. aztán a hofbräuhausban megittam egy liter sört, és nagyon finom hagymalevest ettem pereccel. vasárnapra feléltem az összes pénzemet. a vicces mégis az volt, hogy amikor vasárnap délután hazajövet előtt egy órával feltevődött a kérdés, hogy mit együnk és hol, annyit mondtam, spagettit egy olasz vendéglőben, és úgy lett.

ma jénában voltunk direkt thüringenben tanuló külföldieknek szervezett előadáson. capoiera-ztak, szumátraiaik énekeltek, táncoltak, és irtó gazdag svédasztal volt. a nap pirospontja: a jénai úton végig magyarul beszélgettem. lehet tippelni, hogyan.

a viszont válltáska!

jaj és képek, ugye.

a máról…

…csak annyit kell tudni, hogy 17:56-kor egy hosszú lépcsőn lépegettem felfele a wilhelmsburg várhoz, enyhe szél fújdogált délnyugatról, sütött szembe a nap, nagyon illatos volt a levegő, és én nagyon úgy éreztem, hogy per pillanat nekem a legjobb a világon! szerintem igazam volt.

holnaptól vasárnapig münchenben leszek megtalálható.

illatos napokat mindenkinek!

gyermeknap

ma azon gondolkoztam, hogy pont úgy, ahogy van vérnyomásmérő, vércukorszintmérő, lázmérő, miért ne lehetne csinálni egy mennyire-vagy-önmagad-mérőt. mert mivan akkor, ha nekem fel sem tűnik, de reggel amikor kiteszem a lábamat a házból, akkor igazából nem úgy teszem ki, ahogy én szoktam, hanem pont úgy, ahogy valaki más. már nem tudom miről jutott eszembe ez, csak azt tudom, hogy a hajamat szárítottam és fejjel lefele voltam és hirtelen felmerült bennem a kérdés, hogy de vajon én itt önmagam vagyok egyáltalán? olyanok a mozdulataim? olyanok a gesztusaim, ha valakinek tetszeni akarok, mint otthon? vagy ha valaki nem szimpatikus, ugyanúgy zárom be a kapuimat? a gondolataim kb olyan logika alapján épülgetnek egymásra, mint otthon? a távolból olvasóim aligha tudhatják ezekre a választ… az itteniek sem, mert ők nem ismertek otthon. és nekem is nehéz megítélni saját magamat, mert nem tudok egyszerre természetesen viselkedni és kívülről figyelni azt a viselkedést, hogy természetes-e. tehát csak úgy lehetne ezt leellenőrizni, ha itt lenne valaki, aki otthon is látott már engem viselkedni.

ma üldögéltem a könyvtárban, és beugrott, hogy gyereknap van. körülnéztem, és körülöttem mindenki fapofával a könyvét bújta. ezen kicsit elszomorodtam. hát bezzeg régebb gyereknapkor sütött a nap, kint voltunk a téren, volt bicikliverseny, futóverseny, palacsintaevő verseny, és egyszer még a bohóc is oda jött hozzám beszélgetni. a gyerekkornak befellegzett, azt hiszem. de ettől még nem halt ki belőlem a 7 éves leányka, aki megérzi az illatokat!!! amúgy jelenleg két dolgot érzek: kamillatea illatot és kellemes fáradtságot a lábaimban. mindkettő bejön, de főleg az, hogy most akkorát alszok, mint egy kétemeletes manzárdos mélygarázzsal ellátott családi ház. tessék szépeket álmodni!

ajándékcicám.