a tisztaságról

az elmúlt napokban években elgondolkoztam folyamatosan az emberi kapcsolatokon gondolkozom…

ők jönnek szembe az utcán, nekik integetek az induló vonatról és ők köszöntenek az állomáson ha megérkezek, ők szólnak hozzám könyvekből, őket hallom a rádióból, ma épp felettük vonul el egy felhő az esti időjárásjelentés szerint. ők lopóznak be a szobámba éjjel 4 és 5 között hogy felköltsenek, hogy én teljesen éber szemekkel felüljek az ágyamban, feltámasszam a fejem, mint egy iskolapadban és figyeljem őket. és ekkor elkezdenek mindenfélét csinálni előttem. könyvtárban görnyednek vastag könyvek fölé. verset írnak. mosogatnak, leviszik a szemetet. bepakolnak, elmennek, majd visszajönnek, kipakolnak. halkan beszélnek és könnyen sírni kezdenek. őket mind szeretem. aztán vannak olyanok is, akik csak azért költenek fel éjnek idején, hogy az előbbieket kinevessék. hogy gúnyt űzzenek az egyszerűből és mindent csináljanak, ami nem mindennapi. hogy feltűnősködjenek. őket arról lehet megismerni, hogy türelmetlenek. kapkodják a tekintetüket. hogy rengeteget beszélnek és rengeteget mozognak, de őszinte szóval és őszinte mozdulattal csak szökőévenként egyszer ajándékoznak meg.
őket nem szeretem.

bár minden éjjel nagyon érdekes a felhozatal, az álom előbb vagy utóbb visszatalál a szemeimre. szerencsés esetben a mindennapi dolgokat művelőket látom utoljára, és ilyenkor, ha erőm még engedi, röviden hálát adok a tisztaságukért.

most jó

aki az elmúlt napokban követte a blogomat, az jó sok mindenről lemaradt, mert egy ideje nem írtam már. amit az eddigiekről tudni kell, az sokminden, kezdem a rosszal. papirokat kellett intézzek kolozsváron a német félévvel kapcsolatosan, természetesen nem sikerült, mert aki nyaral az nincs ott, aki nem nyaral az ott van de nem tudja mit mikor hogy hol milyen papirok kíséretében kell aláírjon nekem, aztán könnyebb neki átküldeni engem egy másik irodába egy másik nem nyaraló, ezért aztán nekem savanyú pofát vágó, barátságtalan, búvalbaszott fehérnéphez, akinek a tekintetétől én, szelíd mosolyommal, már-már megindító naivitásommal, megviselt romántudásommal és kis fehér aláírandó papirommal a kezemben szinte helyben összefosom magamat. így. a lényeg, hogy irodás papiros formalitásos dolgaim voltak és közben ettem a mérget, ennyit a rosszakról.
na de. ami jó, sőt, ami a legjobb, hogy minden nap eljön hozzám az a pillanat, amikor úgy érzem, nekem a legjobb a világon. pl amikor fekszem a napon és hozzámbújik egy doromboló cica és elalszik a fejemnél. vagy amikor az erdőből lefele menet, nagy óvatosan, hogy nehogy seggre essek, egyszecsak visszanézek, és a lemenő, nagyon messzi nap, a rengeteg fa között fix engem talál telibe és én ekkor hirtelen rájövök, hogy ha egy centivel jobbra vagy balra álltam volna meg, már nem rám sütne. vagy vagy vagy melltartóson kint állni az esőben és még nem is beszéltem a vízipisztolyról….. hát nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi olyan jó most, de most jó. remélem másoknak is!

haza

úgy eltelt az utóbbi 2 hét, hogy annyi időm sem volt hogy szóljak, hazajöttem. igazából még nem volt olyan igazi végreitthonvagyok érzésem, mivel már érkezésem után következő napon kellett menni ki az erdőre 3 napra, majd utána is naponta menni valahova, szedtem rókagombát, megtudtam azt is, hogy augusztusban is lehet disznót vágni ha van egy bazinagy fagyasztója az embernek, leégtem és éjjelente ráz a hideg, ettem és ittam mindent amit már rég nem, kiolvastam félig herta müller lélegzethintáját (németül ám, mert azt úgy érdemes), izzadtam kolozsváron hiába, utaztam jegy nélkül vonaton, írtam ami jött de itt nem osztom meg, azon voltam hogy feldolgozzam az elmúlt 4 hónapot és visszarázódjak az itthoni iramba és holnap lesz a szülinapom… kicsit olyan izé ez a visszarázódás. nem mintha panaszkodni akarnék, egyáltalán. csak egy kicsit sok impulzus ért odakint, túl sok újdonság egyszerre, és hát én is különlegesebbnek éreztem magam egy olyan környezetben, mint itthon. ez van. legközelebbi tervem azon dolgozni, hogy itthon is különlegesnek érezzem magam. mindenesetre ha most vonalat kellene húzzak és végkövetkeztessek, akkor azt mondanám, ez volt az egyetemi éveim legeslegvagányabb 4 hónapja.

a viszont válltáska!