nem kíváncsi szemek

ezt a bejegyzést annak a férfinek (férfinak) szentelem, akivel tavaly júniusban egy rövid szakaszon együtt vonatoztunk németországban. már akkor szerettem volna írni róla, és meg is jegyeztem az utastársaimnak, hogy regénybe illő feje volt a férfinek. az, hogy nem írtam róla csak azért lehet, mert ezt a gondolatot sem jegyeztem fel valahova, és elkallódott, hogy majd valami más juttassa eszembe, másfél évvel később.

de a történet ott kezdődik, hogy megérkezem egy márciusi reggel 9-kor az egyetem külföldi diákokat fogadó irodájába, megkérnek, hogy üljek le, mert az évnyitó csak 10-től lesz, és még mielőtt elkezdenék társalogni, elkezdek hallgatózni. a kedves szőke észtországi titkárnő, aki később a kedvenc tanárnőm lesz, épp újságolja a másiknak, hogy van egy jó kávézó a városban, ami tele van könyvekkel, és miközben kávézol, lehet nyugodtan olvasni. a pulton rámutat egy kicsi kosárra, ami tele van a kávézó reklámjával, ami egy zöld könyvjelző, ennek a bővített változata. majd amikor elköszönök és elmegyek évnyitóra, elveszek a kosárból kb 3 darab ilyen könyvjelzőt.

következő kép, hogy egy júniusi vasárnap reggelen felszállunk páran a vonatra, hogy menjünk a közelben levő városba úszni. a vonaton velem szemben ül egy nagyon kopaszodó, és a maradék haját úgy a fején átfésülő férfi. én rögtön eminescuhoz hasonlítom magamban, bár ő a haját mindig hátra fésülte a román termekben. mindegy is. a lényeg, hogy intelligens figurának tűnik, de talán nem is annyira intelligensnek, mint amilyen szomorúnak. a sok tudás végülis kéz a kézben jár a nagy melankóliával, vagy nem? erről a férfiről pont ez sugárzott, ahogy az ablakon bámult kifele a semmibe. meggyötört arca volt, és kicsit sem kíváncsi szeme, hanem inkább olyan, mint amelyik már mindent látott, ami érdekelte. nem is nagyon törődött velünk, csak amikor meghallotta, hogy a barátaim oroszul csevegnek. akkor megkérdezte, honnan vagyunk, és hogy én is orosz vagyok-e. így jutottunk oda, hogy én magyar, de romániából. és ekkor én valamiért átkapcsolatam balfaszba. nem tudom, miért. általában szívesen meséltem Erdély történetét a tudatlan idegeneknek, de most ezt a nemkíváncsi szeműt úgy tűnt, kicsit sem érdekli a téma, minek terhelni őt. rögtön átvettem az ő stílusát, és annyit mondtam nagy hanyagul, hogy “bonyolult”. erre a nemkíváncsi férfi azt mondta nekem: ismeri Erdély történetét és tulajdonképpen egyáltalán nem bonyolult. ezután ismét elfordult tőlünk és csak bámult ki a semmibe egész addig, amíg leszállt. de még mielőtt leszállt volna elmondta, hogy van egy kicsi kávézója ott ahol lakunk, és van sok könyve is a kávézóban, térjünk be hozzá. sosem tértünk be.

az utolsó lépés, ami végül ehhez a bejegyzéshez vezetett, hogy másfél év után ma ismét kezembe vettem a paleolit táplálkozásról szóló könyvemet. ebben pedig pont az a könyvjelző jelezte, hogy hol hagytam abba az olvasást, amit első nap csak úgy elvettem, mert tetszett, és amit később eszembe juttatott egy szomorú, nem kíváncsi szemű férfi, akinek nem bonyolult Erdély.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s