Kövek és madártollak

Rohannak a napok és és kapkodok, hogy mindegyikből megtartsak magamnak egy pillanatot, miközben tudom, hogy a legfontosabb: elengedni mindent. Ez így elég komoly falat bekezdésnek, ezért hamar nyugodtabb vizekre evezek…

Egy hónapja már, hogy eldöntöttem, minden nap csinálok valami apróságot, ami rám vall, és arról beszámolok itt a blogon. Nem keresek kifogásokat, kimondom kerek perec: lusta voltam írni. Bocsánat. De ez a blog már sokszor látta, milyen, amikor a hamvaimból újjászületek, mint egy kicsi, pelyhes főnixmadárka… Nos, ez most sem lesz másképp. Készen állok az újjászületésre, főleg, hogy töltöttem magamnak egy pohár görög bort. (Ρετσίνα)

Két hete új játékba kezdtem. Napos szombat délután volt, egy kedves találkozás után egy parkban ültem és hálás voltam. Elővettem a füzetemet és írtam magamnak egy egyhetes “kreativ apróságok tervet” a következő hétre. A következőket teveztem el:

  • Hétfőn egy munkatárssal kellett beszélgetnem, akivel még soha nem beszélgettem. Meg kellett kérdezzem, mit olvasott utoljára, mi volt a könyv fő mondanivalója, és miután ezt megtudtam, az irodában egy papírrepülőre írva át kellett dobnom egy kollégámnak ezt a mondanivalót.
  • Kedden egy színes, sajátkezűleg keszített tárgyat kellett egy ismeretlennek ajándékozzak a buszon.
  • Szerdára elterveztem, hogy egy üveg kólával kedveskedek a mellettem ülő dán programozónak, aki egész nap idegesít a vicceivel.
  • Csütörtökön meglepetés-levelet kellett írjak egy öreg néninek, aki a nagymamám barátnője és  ugyancsak lelkes levélíró.
  • És péntekre: egy, az utcában lakó öreg nénit kellett meglátogatnom. Ide még fontos elmondani, hogy a nénit áprilisban ismertem meg. A buszmegállóban szóltam hozzá, ő visszaszólt, kiderült, hogy szomszédok vagyunk, és meghívott egy kávéra, majd ha lesz időm. Nem mondta meg a pontos címet, ezért nehéz volt elmenni kávézni. Míg egy este észre nem vettem, ahogy a teraszán békésen locsolja a szép muskátlikat.

Csütörtök kivételével mindent megcsináltam és szinte minden nap történt valami különös, de most csak a keddet emelem ki.

Kedden reggel egy színes kavicsot készültem odaadni a buszon egy ismeretlennek. Én találtam a követ és festettem meg, még tavaly. Olyan izgatottan szálltam fel a buszra, és olyan érdekes: amikor úgy szállsz fel egy buszra, hogy tudod, hogy valamit adni készülsz, hirtelen mindenki olyan más lesz. Mintha minden zötykölődő utas arra várna, hogy odasétálj hozzá és adj valamit, ami feldobja a reggelt. Csak egy illúzió, persze. Nehéz volt megszólalni. A mellettem ülő, németet nagyon akcentussal beszélő nőnek azt mondtam: ezt a követ most találtam. Nekem nem kell. Neki szeretném adni. Erre ő: “Nekem sem kell. Nincs mit csináljak vele. Dobd el.” Nem dobtam el. De ami érdekes: aznap találtam egy szép madártollat találtam a járdán.

Ajánlom mindenkinek az egyhetes kreatív-apróságok tervet. Más gondolatokkal lépsz ki a házból reggel és más gondolatokkal térsz nyugovóra este, ha van egy érdekes terved a napra.