Vasárnap este, 1997

A vasárnap délutánok úgy tizenöt-húsz éve Csomafalván az erdőn teltek, ahol ilyenkor már a nap utolsó sugarait élveztük.

Pontban hatkor elment a csíkhúzó az égen, és akkor mama azt mondta, hogy pakoljunk, a nap is mindjárt elbújik a fenyőfa mögé és csak fázni fogunk. És amúgy is mindjárt kezdődik Izaura. Ezt egy adag héccencség követte nagyapám részéről, de ennek ellenére húsz perc alatt összepakoltunk és egy “szia házikó”-val elbúcsúztunk a házikótól…

A nap a faluban még magasan fent járt, amikor hazaértünk, és az érdekeltek bevágódtak a tévé elé Izaurát nézni, de aznap elmaradt az Izaura, mert a magyarkettőn az ment, hogy autóbalesetben meghalt Diana hercegnő. „Ezért futtunk haza? (Itt volt még egy adag héccencség) „Nektek kellett, imá’ nézzétek.” Nem sokáig néztük.

A napot mintegy lezárva a felnőttek még elfogyasztották a maradék sört, a gyermekek az édességet. A gombát megpucoltuk, a virágokat elosztottuk, vázába tettük. A gyógynövényeket újságpapirra tettük száradni. Mama pakolt nekünk tojást. Az autóról kicsit lemostuk a port, majd megpusziltuk mamát és tatót és hazamentünk. Alfalu és Gyergyó között a fűzfákat néztem, hogy melyiken van szarkafészek. Jövő hétvégén hátha megállunk és belenézünk egyikbe.