Szüret

– Akkor mi most térünk egyet – kiált oda Lajos az asszonyoknak, feldobja az utolsó nájlonzsák szőlőt a szekérre, finoman meglegyinti a lovat, hogy gyí Szellő, és elindul le a lejtőn. Egy madárijesztő árnyékában kuporogva nézem, ahogy a félig eldőlt szekér lassan leevickél a domboldalról. Kerülgeti a szénabuglyákat. Végigbaktat a földúton. A kiszáradt kútnál elkanyarodik a falu felé. Szellő nem siet. Lajos még annyira se.

DSC_0842

Itt vagyunk a szőlősben reggel óta, az asszonyok, mama, Lackó és én. Azt mondta mama, én csak szedegessem ügyesen a földről, amit az asszonyok levernek. De én nagyon meguntam szedegetni, már vagy ezer szemet felszedtem, ha nem többet, már nem is kívánom a szőlőt, a kezeim is tiszta feketék. Megfordítom a kicsi vödröt, ráülök és csak nézem a földet, a repedéseket, az asszonyok lábnyomait. Ők csak mondanak, mondanak.

Az egyik asszony Juli, neki nagyon rosszak a fogai és mindig olyan hangosan beszél velem, szinte kiabál, nem tudom miért, pedig jól hallom, amit mond. Azt mondja, múlt héten kizárta az urát, mert részegen jött haza. Tudta, hogy iszik valahol, mert a ló egyedül jött haza. Az legalább nem bolondul meg nyugdíjnapon, mint a részeges ura. Verte az ajtót egy darabig, de aztán hátra ment a juhokhoz s ott aludt velük.

Hallom közben, ahogy a hátamnál Bodri kutya liheg a melegtől. A szőlős legtetején van egy kutyaházikó, abban lakott egész nyáron, őrizte a szőlőt a medvéktől. A régi kutya megjárta, mert egy éjjel megette a medve, az egész faluban hallották, ahogy vonyított. Másnap reggel jött is a cigány mamához, hogy adjisten Jolán ángyó, hallottam a kutyáját széttépte a medve, pont most, amikor olyan szép a szőlő, erre mama is jajgatni kezdett, hogy ó be baj ez te Rudi, hát most mondd meg, mire a cigány előkapta Bodrit egy zsákból, hogy ezt a feketét vegye meg ángyó, mert ez úgy tud ugatni, hogy nagyon, ez megeszi még a medvét is, ötven lej s egy liter pálinka semmi ezért a jószágért.

Mama azt mondja, a nagyját már leszedtük, erőst jó dolgú asszonyok ezek, de Lajos biztos tér még egyet. Akkor még legalább két hétig itt leszünk a szőlősben, gondolom, és eldobok egy szőlőszemet, egyenesen a Lackó fejéhez, aki a másik sorban kuporog. Pont megtelt a kosara, azt mondja menjek segítsek kifogni a zsákot. A zsákot nem könnyű kifogni, mert nagyobb, mint én, a szája szűk, a kosár pedig széles. Belekínlódjuk a szőlőt, mire Lackó ledobja a kosarat s azt mondja, pihenjünk meg.

Ott az a kövér szénabuglya szépen felrakva, pont a szőlős lábánál, Lajos rakta fel még a reggel, látom-e. Látom. Na akkor játszodjuk azt, hogy fel kell borítani a buglyát, de úgy, hogy egyszerre megfutamodunk, és amilyen gyorsan csak tudunk lefutunk a lejtőn, és tiszta erőből belecsapódunk a szénába. Tetszik az ötlet, én is leteszem a kicsi vödröt, háromra megiramodunk,  szinte repülünk le a dombról, lobog a hajam, már nem halljuk az asszonyokat se, mint két nyúl, úgy futunk át a mezőn, és ahogy közeledünk a buglyához sikoltozni kezdünk, hogy buglyatámadás, és amikor már nagyon közel vagyunk, akkor egy utolsó nagy ugrással a kellős közepében landolunk a buglyának, ami sikeresen felborul. Széna van a hajunkban, fülünkben, szájunkban, ahogy kikászálódunk, de ekkor már ott áll mellettünk Lajos és azt mondja:

-Na ezért érdemes volt hajnalban kijönni.

Ezután már nagyon hamar eltelt a szüret.

A lány, aki nem beszélt

A szökőkút ütemesen lövellte a vizet, körülötte üres lócák. A templom előtt juharfák voltak, leveleik már sárgába hajlottak. A harang negyedóránként kondult egyet. Az ég úgy kéklett, mint az óceán, de az augusztusi nap már elbújt a városháza mögé. A macskakövek még javában lüktették a meleget. A körbe elhelyezett citromfák mediterrán hangulatot adtak a főtérnek. A sarki cukrászda előtt a szél csokispapírt kergetett. A pult mögött a kiszolgáló unottan egy legyet hessegtetett, a rádióból Modern Talking szólt. Egy régebbi szám a nyolcvanas évekből. Lusta szombat délután volt.

A lány az egyik fém padon ült, bal lábát felhúzta. Fehér combjába belevésődött a pad pöttyös mintája. Napszemüveg volt rajta és egy sárga borítós könyvet olvasott. Almát rágcsált. Amikor teljesen lerágta, letette a könyvet, a csutkával átsétált a főtér másik sarkába, a cukrászda előtti szemetesbe dobta. Itt olvasott tegnap és tegnapelőtt is.

Később a lányt reggelente látták ugyanitt. A buszmegálló padján ült, bámult maga elé, fáradtnak tűnt. A buszsofőr jókedvűen nyitott ajtót neki. Boldogan mesélt a másodikos fiáról, aki a legjobb tanuló az osztályban. Szerbiából menekültek, otthon is csak szerbül beszélnek, de a fiú már kitűnő németből. A tanítónéni is nagyon meg van elégedve vele. Karácsonyra tabletet vesznek neki, de naponta csak egy órát játszodhat rajta, és csak azután, miután megtanulta a leckét. A lány mosolygott és bólogatott. Aztán elfordult és a tájat nézte. A busz dombokon át haladt, a magasabbakról az Alpokat is látni lehetett. A buszsofőr a visszapillantó tükörből figyelte.

Azután a lány egy irodában jelent meg. Csak annyit mondott, “morgen”, mire a kollégák is csak annyit: “morgen”. A kabátját a széke támlájára akasztotta, a táskáját maga mellé tette a földre és bekapcsolta a számítógépét. Az irodának körös-körül üvegfalai voltak, minden nagyon átlátszó volt. Egy nagy sárga, kerek asztal körül ültek. Az asztal közepén levő fikuszt külön személyzet locsolta, porolta minden hónapban. Az irodába gyakran jöttek-mentek emberek, és fontos dolgokról beszéltek. Hetente egyszer fogták a számítógépeiket és mind átmentek egy másik üvegfalú irodába, még fontosabb dolgokról beszélni. Néha bejött egy takarítónő porszívóval, ilyekor mindenki felhúzta a lábát. A lány sokat írt a számítógépébe, de sokat törölt is. Délben szívesen üldögélt az irodával szemközti folyóparton, szerette nézni, ahogy lassan hömpölyög a széles folyó. Kutyájukat sétáltató nyugdíjasok gyakran köszöntek ilyenkor a lánynak, ettől mindig jókedvre derült.

Előfordult, hogy munka után együtt is vacsorázott azokkal, akikkel napközben az irodában ült. Ilyenkor nagyon finomakat ettek és végtelenül sokat és gyorsan beszéltek. Túlkiabálták egymást. Csak akkor lett csend, amikor a lány beszélt. Ilyenkor próbálta a lehető legkevesebb szóban összefoglalni, amit mondott. Miután elmondta, tovább kortyolgatta a búzasörét és koncentrált, hogy mindent megértsen. Sok vicces történetet, humoros esetet hallott ezeken az estéken, amiken együtt kacagott a többiekkel. De volt sok olyan is, amit nem teljesen értett. Miután fizettek és elindult haza, sokszor zúgott a feje. A macskaköveken hazafele kopogva arra gondolt, hogy most már ő a lány, aki nem beszél. De nem bánta.