A lány, aki nem beszélt

A szökőkút ütemesen lövellte a vizet, körülötte üres lócák. A templom előtt juharfák voltak, leveleik már sárgába hajlottak. A harang negyedóránként kondult egyet. Az ég úgy kéklett, mint az óceán, de az augusztusi nap már elbújt a városháza mögé. A macskakövek még javában lüktették a meleget. A körbe elhelyezett citromfák mediterrán hangulatot adtak a főtérnek. A sarki cukrászda előtt a szél csokispapírt kergetett. A pult mögött a kiszolgáló unottan egy legyet hessegtetett, a rádióból Modern Talking szólt. Egy régebbi szám a nyolcvanas évekből. Lusta szombat délután volt.

A lány az egyik fém padon ült, bal lábát felhúzta. Fehér combjába belevésődött a pad pöttyös mintája. Napszemüveg volt rajta és egy sárga borítós könyvet olvasott. Almát rágcsált. Amikor teljesen lerágta, letette a könyvet, a csutkával átsétált a főtér másik sarkába, a cukrászda előtti szemetesbe dobta. Itt olvasott tegnap és tegnapelőtt is.

Később a lányt reggelente látták ugyanitt. A buszmegálló padján ült, bámult maga elé, fáradtnak tűnt. A buszsofőr jókedvűen nyitott ajtót neki. Boldogan mesélt a másodikos fiáról, aki a legjobb tanuló az osztályban. Szerbiából menekültek, otthon is csak szerbül beszélnek, de a fiú már kitűnő németből. A tanítónéni is nagyon meg van elégedve vele. Karácsonyra tabletet vesznek neki, de naponta csak egy órát játszodhat rajta, és csak azután, miután megtanulta a leckét. A lány mosolygott és bólogatott. Aztán elfordult és a tájat nézte. A busz dombokon át haladt, a magasabbakról az Alpokat is látni lehetett. A buszsofőr a visszapillantó tükörből figyelte.

Azután a lány egy irodában jelent meg. Csak annyit mondott, “morgen”, mire a kollégák is csak annyit: “morgen”. A kabátját a széke támlájára akasztotta, a táskáját maga mellé tette a földre és bekapcsolta a számítógépét. Az irodának körös-körül üvegfalai voltak, minden nagyon átlátszó volt. Egy nagy sárga, kerek asztal körül ültek. Az asztal közepén levő fikuszt külön személyzet locsolta, porolta minden hónapban. Az irodába gyakran jöttek-mentek emberek, és fontos dolgokról beszéltek. Hetente egyszer fogták a számítógépeiket és mind átmentek egy másik üvegfalú irodába, még fontosabb dolgokról beszélni. Néha bejött egy takarítónő porszívóval, ilyekor mindenki felhúzta a lábát. A lány sokat írt a számítógépébe, de sokat törölt is. Délben szívesen üldögélt az irodával szemközti folyóparton, szerette nézni, ahogy lassan hömpölyög a széles folyó. Kutyájukat sétáltató nyugdíjasok gyakran köszöntek ilyenkor a lánynak, ettől mindig jókedvre derült.

Előfordult, hogy munka után együtt is vacsorázott azokkal, akikkel napközben az irodában ült. Ilyenkor nagyon finomakat ettek és végtelenül sokat és gyorsan beszéltek. Túlkiabálták egymást. Csak akkor lett csend, amikor a lány beszélt. Ilyenkor próbálta a lehető legkevesebb szóban összefoglalni, amit mondott. Miután elmondta, tovább kortyolgatta a búzasörét és koncentrált, hogy mindent megértsen. Sok vicces történetet, humoros esetet hallott ezeken az estéken, amiken együtt kacagott a többiekkel. De volt sok olyan is, amit nem teljesen értett. Miután fizettek és elindult haza, sokszor zúgott a feje. A macskaköveken hazafele kopogva arra gondolt, hogy most már ő a lány, aki nem beszél. De nem bánta.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s