A múlt idő jelei

“Nem hülyéskedek, hidd el, hogy így van,” mondta a fiú. “Amikor délibábot látunk az aszfalton, olyankor ott tényleg nagyon csúszik az út. Lehet, hogy nemsokára felborulunk és mind meghalunk. Ha nem hiszed, kérdezd meg nagymamát.”

Nagymama két kezét az ölében összekulcsolva ült, válláról kicsit lecsúszott a szvetter. Nézte az ablak mellett elhaladó tájat, nem szólt. Nem vette észre, hogy most tőle várnak valamit.

“Ne ijesztgesd a leánykát”, szólalt meg végül a nagytata. “Te vagy a nagyobb, legyen több eszed”, mondta, és a szeme sarkából nagymamára nézett.

“De így van, ahogy mondom. Ráadásul az előbb egy fehér bagoly repült át az út felett. Az rosszat jelent.”

A fiú elégedetten nézett a húgára.

Nagytata a fejét rázta. A lány mélyebbre csúszott a kopott, barna hátsó ülésbe, egy zacskóból kimérős kekszet evett.

“Most hova is megyünk?”, kérdezte nagymama. Már elhagyták Szovátát.

Nagytata aznap korán kelt. Miután megborotválkozott, elhozta az unokákat a szüleiktől, és eldöntötte, hogy ma eltöltenek egy szép napot négyesben. Azt akarta, hogy nagymama megint emlékezzen. Csak ennyit: hogy együtt felidézzék a közös életüket. Mindig azt hitte, hogy ugyanazzal az emberrel fogja leélni az életét, akit ötven éve megismert. De a dolgok ritkán alakulnak úgy, ahogy tervezzük.

Szinte soha.

Nagytatáék mellett lakott egy asszony, aki belefulladt a Marosba. Azelőtt gyakran megtörtént, hogy az asszony elment otthonról, és a következő utcában már nem tudta, hol van, ilyenkor a szomszédok kísérték haza. Aznap, amikor nagytatáék utoljára meglátogatták, ugyanazt a gyermekkori történetet mesélte el újra és újra, pontosan tizenkétszer. Amikor elbúcsúztak, az asszony azt mondta: “tudom, hogy engem kiraboltak. Csak arra nem emlékszem, hogy mit vittek el.” Aznap éjjel ment el utoljára, az egyik papucsa az ágy mellett maradt. Ez tavaly ősszel volt.

Nézed az embert, akit szeretsz, és közben tudod, hogy ő már nem emlékszik rá, hogy ő is szeret, gondolta nagytata.

***

Vásárhelyre mentek. Az eredeti ötlet az volt, hogy az állatkertbe mennek. De a fiú hallotta valakitől, hogy az oroszlán beteg, és a tigris se jön ki soha. Rövid tanakodás után megegyeztek, hogy senki nem kíváncsi bezárt, szenvedő állatokra, úgyhogy eldöntötték, hogy egyenesen a Kávédarálóba mennek. A Kávédaráló egy vendéglővé alakított régi vasúti kocsi, ami az ötvenes években a nyárádmenti kisvasúton járt Parajd és Vásárhely között. Az ülések még a régiek voltak, és a napi menü mindig helyi specialitásokból állt össze.

“Adsz egyet?” kérdezte a fiú, és a kekszes zacskóra mutatott.

“Nem”, válaszolt a lány.

“És kettőt?”

“Kettőt sem”, mondta, majd kivett egy kekszet a zacskóból, és előre nyújtotta nagymamának.

“Ebéd előtt nem jó annyi édességet enni”, szólalt meg nagytata vékony hangon, nagymamát utánozva. “A cukor elveszi az étvágyatokot, nem fogtok tudni ebédelni.” Nagymama lassan fordította a tekintetét nagytata felé, mosolyra húzta a száját. “Mit mondtál, most hova is megyünk?”, kérdezte megint.

“Megyünk eszünk egy finom ebédet”, mondta nagytata.

“Ahogy elnézem, ebből már csak vacsora lesz”, mondta a fiú.

***

Egy tehéncsorda vonult át az úton, amitől teljesen leállt a forgalom. Rögtön előttük egy motoros csapat haladt araszolva.

“Mekkora egy behemót motor! Ha lenne egy ilyenem, a tengerig meg sem állnék”, mondta nagytata, majd nagymamára nézett: “Ezzel egy nap alatt lent lennénk Mamaian. Mit szólsz, megyünk?”

“A hangja ismerős. Lehet, hogy már ültem motoron. De az valahogy másképp nézett ki”, válaszolt nagymama.

Másképp, mert azon oldalkocsi is volt, gondolta nagytata.

“Én is jövök veletek!” mondta a lány. “Elvisztek?”

“Majd ha szerelnek rá kicsi széket”, szólt közbe a fiú.

“Nem is vagyok kicsi. Első vagyok a tornasorban, ha tudni szeretnéd”, tette hozzá a lány.

“Gratulálok. Első osztályban ez nagy szó. Most már biztos ülhetsz Harley Davidsonra”, mondta a fiú.

“A civódás helyett inkább mondjon valaki egy jó viccet. Nagyanyátokkal ma még nem is kacagtunk egy jót”, mondta a nagytata.

“Én tudok egy jó motoros viccet!”, mondta a lány. “Elmondjam?”

“Inkább ne”, vágta rá fiú.

“Jó. Akkor inkább mesélek nagytatáéknak arról, miket olvastam a naplódban, amit a párnád alatt tartassz.”

“Mondd el a viccet”.

***

Egy Trabant áll az út mellett, felnyitott csomagtartóval és motorháztetővel. A kocsi mellett két ember serénykedik. Arra megy egy motoros, és nagy bölcsen megkérdezi:

“Segíthetek?”

A két ember összenéz, majd az egyik azt mondja:

“Hát, segíthet, ha jó erőben van. Most kezdünk kapálni.”

Nagymama és nagytata egyszerre nevettek fel, nagymama még hátra is nézett. “Te mindig olyan jó vicceket mondtál”, mondta a lánynak.

A lány arca kipirult a sikerélménytől.

“Röhög a vakbelem”, mondta a fiú.

“Bárcsak otthon maradtál volna!”, mondta a lány és hátat fordított a bátyjának.

***

“A mai kínálat szabógallér leves, főételnek csirkepaprikás puliszkával, a desszert pedig szilvalekváros derelye”, mondta a pincérnő. A vasúti kocsinak pont abban a részében foglaltak helyet, ahol ötven éve nagytata és nagymama megismerték egymást. Egymás mellé szólt a jegyük. Végigbeszélgették az utat, Vásárhelyre érkezve pedig nagytata meghívta nagymamát egy fagyira.

“Na, ki emlékszik, mikor voltunk itt utoljára?”, kérdezte nagytata.

“Mi voltunk már itt?”, kérdezte nagymama, csodálkozva nézett körül.

“Én tudom. Tavaly novemberben”, mondta a lány.

“Elég rég ahhoz, hogy elfelejtsem ezt a mindent átható olajszagot”, mondta a fiú. “De most sikerült eszembe juttatni.”

“Én bodzaszörpöt kérek. Mamával az a kedvencünk.”

“Sőt, mamának a szabógallér leves is a kedvence”, tette hozzá nagytata.

“De azt miből csinálják?”, kérdezte a lány.

“Hát először is, kell hozzá egy szabó”, mondta nagytata.

“És egy gallér”, mondta a fiú.

“De nem mindegy, milyen gallér”, folytatta nagytata. “Ha kabátgallérból főzöd, hamar megcsomókásodik, s vége, öntheted el. A legjobb inggallérból főzni.”

“Csak először ki kell venni belőle a merevítőt”, mondta nagymama, és már rázkódott a hasa a nevetéstől.

Bárcsak megtudnám állítani most az időt, gondolta nagytata.

Két bodzaszörpöt rendeltek, két fantát, és a napi menüt mindenkinek.

***

A lány mindenki előtt elrendezte a kést, villát, kanalat. A nagymama nézte, ahogy a szalvétákat tűrögeti.

“De ügyesen csinálod”, mondta. “Kitől tanultad?”

“Tőled”, válaszolta a lány.

“Igen?”, csodálkozott nagymama.

“Úgy láttam, munkaerőt keresnek. Akár itt is maradhatnál, olyan jól csinálod”, mondta a fiú.

“Miért nem adsz el egyenesen rabszolgának?”, kérdezte a lány.

“Mit mesél majd nagymama az otthon többi lakóinak, ha így viselkedtek? Hogy az unokái végigveszekedték a kimenő napját?”, kérdezte nagytata. “Tarthatnátok ma egy nap szünetet.”

“Hallgassatok nagyapátokra”, zárta le a témát nagymama.

A fiú és a lány elhallgattak, a szívószálaikat forgatták.

***

Nagytata lassan, ráérősen evett, közben fél szemmel nagymamát figyelte. Mindenben segíteni akart: felvágni egy uborkát, közelebb tenni a sótartót, újratölteni a poharát.

A fiú és a lány gyorsan, szótlanul ettek. Mire a nagyszüleik is befejezték az evést, ők már szívószálaikkal az üres poharakat szívták.

“Lehetne holnap is ezt?”, kérdezte nagytata hangosan, miközben letette a kést, villát.

Már megszokták, hogy ezzel a kérdéssel fejezett be minden étkezést, ha ízlett neki az étel. Egy reklámban hallotta.

“Végülis lehetne. Mamának úgyis minden új lesz holnap”, mondta a fiú. “Kimegyek, a kocsiban megvárlak”.

“Szegény gyermek. Vajon mi bántja?”, nézett utána nagymama csodálkozva.

“Én tudom”, mondta a lány, és a nagymama vállára hajtotta a fejét.

“Hát akkor segíts rajta”, mondta nagymama, és simogatni kezdte a lány fejét.

“De csak te tudsz”, mondta a lány.

“Igen?”

“Igen.”

“Csak én…”, sóhajtott nagymama.

***

Nagytata beindította az autót, és azt kérdezte: “megvan-e mindenki”. Aztán bekapcsolta a rádiót, és azt mondta: “hallgassunk egy kicsi dzsesszt.”

“Muszáj?”, kérdezte a fiú.

“Csendet”, mondta nagytata a visszapillantó tükörbe nézve, és elindult.

Nem a megszokott úton haladtak hazafelé. A lánynak úgy tűnt, kerülőúton mennek. Bükk- és fenyőerdőkön haladtak át, a fák csak úgy lüktették magukból a finom nyári illatokat. Az erdőkből patakcsobogás hallatszott, és nagytata lassan, ráérősen vezetett. Órák teltek el így.

“Azt hiszem, erre mondják, hogy festői”, próbálkozott a fiú.

Egyébként csendben voltak.

***

Senki nem szólalt meg sötétedésig, és akkor is csak a fiú. Azt kérdezte, mikor mennek haza.

“Még nem”, mondta nagytata, és kinézett az ablakon, fel az égre, majd vissza az órára. “Van még időnk”, mondta.

De amikor cseperegni kezdett az eső, nagytata mégis hazafelé vette az irányt. Felkapcsolta a fényszórókat, és a bord zölden kezdett világítani. Akkor leolvasta a kilóméter állást: háromszáztizennégyezer-ötszáz-hatvan-négy kilóméter”.

“Ennyit mentünk ma?”, kérdezte nagymama.

“Húsz év alatt”, válaszolt nagytata.

***

Elsőnek a lány szaladt be a nagymama szobájába. “Milyen puha ágyad van itt”, mondta. Ugrált kicsit, megölelt egy kispárnát. Majd álmosan eldőlt az ágyon.

A fiú közben a karosszékbe ült. Előre-hátra hintázott, a szék melletti kis kerek asztalt nézte. Egy fél csésze tea volt rajta és egy befejezetlen keresztrejtvény. “A múlt idő egyik jele”, olvasta az egyik kockában. Két betű. Bevéste: TT.

Nagymama a táskájában kutatott. “Az előbb még itt voltak. Láttam. Hova lehettek el”, mondta.

A nagytata nem ült le. “Mi akkor most megyünk”, mondta. “Aludj jól. Aztán jövünk.”

Akkor nagymama felkiáltott: “Megvan!” Három cukorkát vett ki a táskájából. Mindenkinek adott egyet.

***

Csendben haladtak hazafelé, a nagytata, a fiú és a lány.

“Mire gondoltok most?”, kérdezte a nagytata, és a visszapillantó tükörbe nézett.

“Fényképekre. Olyan sok van otthon. Legközelebb hozok egy csomó fényképet nagymamának”, mondta a lány.

“Én a délibábra gondolok”, mondta a fiú. “Hogy olyan, mintha ott lenne, de mégsem lehet elérni soha.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s