Migráns a sós vizes cseberben

Imi, az osztálytársam, látta a migránst a sós vizes cseberben.

Nem ismerjük, korát sem tudjuk, de Imi apukája szerint a migránsoknál ezt nem is könnyű megállapítani. Huszonöt és ötvenöt között bármennyi lehet. Imi az apukájától hallotta, hogy a migráns reggel inkább fiatalnak tűnik. Mozgékony. A faluvégi autómosóban komoly arccal fényesíti az Audikat egész nap, és csak néha mutatja meg a rikító fehér fogsorát. De ahogy lemegy a nap, lelassul, mint egy öregember. Meggörbül a háta. Előre esett vállakkal, csoszogva halad el a főtéri pléhkrisztus előtt. Imi apukája mindenkinek elmesélte a faluban, hogy esténként csoszog a migráns.

A sós vizes cseber az Imiéké. Három cégük is van a faluban, és nekik van a legnagyobb házuk az erdőn. Igazából övék az egész hegyoldal. Van halastavuk, kilátójuk, panziójuk medencével, szaunával. Főleg magyarországi vendégeik vannak, olyanok, akik a csebernek azt mondják: dézsa. Imi egyszer az egész osztálynak elbölcsködte, hogy együtt ült a sós vízben valami miniszterrel. Apu szerint Imi apukája azért a leggazdagabb a faluban, mert a kilencvenes években a más fáját vágta. Ágas-bogas erdőmaffia, így mondja apu. De ezt csak itthon mondja, Imiék előtt erről nem beszél.

Imi nem sokkal a történtek után mesélte, hogy először a recepcióra ment a migráns. Neonzöld rövidnadrág volt rajta, fehér póló, a nyakánál fekete szőrszálak göndörödtek elő. Kezében egy csíkos nájlonzacskót lengetett, ami feltűnően kicsi volt a belegyömöszölt törölközőhöz képest. Kati, a recepciós lány, először fel se nézett a pult mögül. Csak annyit mondott, hogy helló, napijegy vagy bérlet, és pörgette tovább a facebookját. Közben elindított egy cicás videót és kacagni kezdett, a migráns meg mondta, hogy szóri, du ju szpík inglis.

Erre Kati felnézett a hosszú műszempilláival, mesélte Imi, de nem csak mesélte, hanem az ujjával mutatta is, hogy Katinak mekkora műszempillái vannak. Magyarországon csináltatta, ugyanott, ahol a sminktetoválást is. Ez olyan smink, amit nem lehet lemosni, ott marad az arcodon, akármit csinálsz. Kati ekkor forgatni kezdte a nagy szemeit, papírokat kezdett rakosgatni, mintha hirtelen sok dolga lenne, és az örökké rúzsos szájával alig hallhatóan azt mondta a migránsnak, hogy most mit a lófaszt csináljak veled. De a migráns ezt nem értette, mesélte Imi. Ezt csak Imi értette.

Kati végül megszólalt angolul. Imi szerint nagyon vágja az angolt. Amikor Imi apukája felvette recepciósnak, plusz pontnak számított, hogy hét évet Angliában bébiszitterkedett. Elővette az árlistát, és a szép angol kiejtésével elmagyarázta a migránsnak, hogy hány lej a belépő, hogy működik az öltöző, és hogy a szaunát és a sós vizes fürdőt nem használhatja, mert azt előre le kell foglalni. Legalább egy nappal korábban, hangsúlyozta ki Kati, mire a migráns csak bólogatott. Mert ilyenek ezek a migránsok, magyarázta Imi. Bólogatnak, mint a műkutyák a Lada műszerfalán, közben azt se tudják, melyik világon vannak. A lehetetlen kiejtésükkel megkérdezik ugyanazt százszor, és neked századszorra is válaszolni kell, mintha egyetlen dolgod a világon az lenne, hogy őket eligazítsd.

Aztán volt egy kis értetlenkedés. Mivel kiderült, hogy a migránsnak van foglalása a sós cseberre, az interneten foglalt. Viszont az internetes foglalás nem mindig jelenik meg a rendszerben, az egész webszájt egy rakás szart nem ér, jegyezte meg Imi csak úgy mellékesen. Kati aztán kétszer is elmondta, hogy a cég sokkal jobban örülne neki, ha máskor telefonon foglalna. Mint mindenki más. Végül megkapta a beléptető chipet, felerősítette a karjára, és elindult az öltözők felé a migráns.

Kati ekkor állítólag feldúltan bújt vissza a pult mögé. Ide-oda rakosgatta a tízlejeseket. Megigazította a fülbevalóját. Kortyolt az energiaitalából. Majd megnyitotta a facebookot és kiposztolta, hogy “Segítség, migráns a sós cseberben!” Imi, aki ekkor ugyancsak a facebookon volt, azt mondta, hogy a posztra másodpercenként jöttek a vörösfejű, mérges szmájlik. Száznál is többen osztották meg. Kommentben többen javasolták Katinak, hogy vezessen áramot a cseberbe, mások azt kérték, élő videózzon.

Közben átöltözött a migráns. Letusolt, és kiválasztott egy napozóágyat magának. Pont azt az ablak mellettit, magyarázta Imi, ahonnan tiszta időben még a szomszéd falu tornyán a kereszt is látszik. Leterítette fehér törölközőjét, és csak nézte a tájat csípőre tett kézzel. Aztán lehúzta a jézuspapucsát, a napozóágy alá tolta, és elindult a medence felé a migráns.

A medencében ekkor csak hárman voltak, mondta Imi. Két osztrák nyugdíjas, és Gyurika, a falu törpéje. Imi szerint az osztrák nyugdíjasok le se szarják a világot. Ugyanolyan komótosan úsznának akkor is, ha két elefánt baszna mellettük. Még a migránst sem vették észre. Viszont a törpe Gyurika, aki elsős kora óta nem nőtt egy centit se, annál inkább. Ő hangosan köszönt a migránsnak, miközben egy félig cseppfolyós állagú, zöld takony mászott kifelé az orrából, mesélte Imi.

Úszás előtt bemelegített a migráns, mintha egy kurva tornateremben lenne, mondta Imi. Fejkörzéseket csinált jobbra, balra. Majd karhúzogatásokat, vállkörzéseket. Közben a rádióból a Tizenhat tonna fekete szén kezdett szólni, és Iminek úgy tűnt egy pillanatra, hogy a migráns a vállait pont ritmusra mozgatja. Végül valamit beállított az okosóráján, belecuppant az úszósapkájába és elindult. Lassan lépkedett lefele a kicsi létrán, ment bele a vízbe. Minden lépés után elszámolt tízig, majd lépett még egyet. Végül elmerült teljesen, ellökte magát a medence falától és gyorsúszásba kezdett.

Szépen úszott a migráns. Kiegyensúlyozottan. A medence alját nézte, feje a gerincével végig egy vonalban maradt. Amikor a karját lendítette, először az ujjhegyei értek a vízbe. Majd az alkarja, majd az egész kinyújtott karja tűnt el a vízben. Egyáltalán nem csapkodta, inkább csak simogatta a vizet. Minden harmadik karhúzásnál oldalra fordította a fejét, felnézett, és vett egy mély levegőt. Imi ekkor már a sós vizes cseberben ült. Figyelte, és közben azon gondolkodott, hogy menekülés közben tanult-e meg ilyen jól úszni a migráns, vagy már azelőtt tudott.

Tizenöt hossz után a migráns megállt. Kezeit a medence szélére tette, egy hirtelen mozdulattal kiugrott a vízből, és elindult egyenesen a sós cseber felé. Imi mesélte, hogy ekkor majdnem megtörtént a baj. Mivel Kati éppen a facebook posztjának népszerűségét követte percről percre, és egyenként válaszolt a kommentekre, nem volt teljesen ura a helyzetnek. Mire a székéből fölugrott, és föltépte az üvegajtót, addigra a migráns már a cseber falépcsőjén állt. Egyik lába már lendült is a víz felé. Hogy nem történt meg a baj, végül is Imi lélekjelenlétének köszönhető, aki ekkor felugrott, és egy hirtelen karmozdulattal a tusoló felé mutatott.

Pár perc múlva letusolva jött vissza a migráns. Felment a lépcsőn és helyet foglalt a sós vizes cseberben. Ültek egymással szemben, Imi és ő, és mindegyre az órát nézték. Félóránként indul be a buborékolás, arra vártak. Nagyon lassan teltek a percek, mesélte Imi. A víz felszíne szinte teljesen mozdulatlan volt. A rádió is elhallgatott, és akkor hallani lehetett, hogy valahol a közelben csepeg egy vízcsap. Imi orrát megcsapta a tusfürdő illata. Friss volt. Aztán végre beindultak a buborékok. Elkezdett zúgni a cseber, és a víz finoman masszírozni kezdte a hátukat. A migráns akkor behunyta a szemét, hátra hajtotta a fejét, és két karját hagyta a víz felszínén lebegni.

Imi ekkor közelebb ült hozzá. Hát ilyen egy migráns, gondolta. Huszonöt és ötvenöt között akárhány éves lehet. A faluvégi autómosóban komoly arccal fényesíti az Audikat egész nap. Bólogat, interneten foglal, és úszás előtt bemelegít. Az ütőeret figyelte a nyakán, és kiszámolta, hogy a migráns szíve egy perc alatt hetvennégyet ver. Majd a vállait nézte, és arra gondolt, hogy mire a nap lemegy, ezek a vállak is ugyanúgy előre esnek majd, mint egy öregembernek. És este talán már csoszogva megy hazafelé a migráns.